Surányi Dezső: A ceglédi éden képei. Barangolások A Dél-Pest megyei kistájban (Cegléd, 2008)

Turjánok titkai (mocsári teknős, vízisikló)

Sajnos, emberi tényezők (változik az erdőművelés, különleges vegyszerek használata stb.) és más fajok komoly veszélyt jelentenek az erdei hangyákra. Télen az éhes harkály szívesen megbontja a bolyok dombját, sőt a rózsabogár (Cetonia auratá) fehérjedús pajorját keresve, a vaddisznó is nagy kárt tehet bennük. A seregély (Sturnus vulgaris) is kedveli a hangyafészkeket, de számára nem a hangya, hanem az általuk felhalmozott táplálék az érdekes. Egy-egy dombocska 2 m magas is lehet, s az átmérője elérheti az 5 m-t.

A szürke rablóhangyák (Formica cinerea), a fekete hangyák (Lasius niger), vagy az egyik vöröshangya faj (Formica rufa) a korhadó főtörzseken élnek, vagyis még tölgyesekben sem biztos, hogy egyedül a szúbogarak szorgoskodnak. Ugyanis számtalan hangyafajtól nem áll messze, hogy birodalmukat megosszák másokkal (gyíkok, varangyok, siklók). Ahol a közelben erdei vöröshangya bolyok léteznek, a tölgy-szövőlepke (Lasiocampa quercus) és téli araszolólepke (Operophthera brumata) hernyói eltűnnek, vagyis egészségesebb a fák lombozata. Mint ahogy az apácalepkéktől (Lymantria monacha) mentesített lúcosok is egészségesebbek, mint különben. Ezért a bolyok megsebzése, szétdúlása káros és felelőtlen cselekedet.

A pókok világában sem jártas, aki a természetet nem ismeri. A pókháló még ugyan ismerős, de hogy a selyemnél másfélszer erősebb és finomabb anyagot termelnek a pókok, s négy gramm terhelést is kibírnak — kevéssé ismert. A pókfonál vadászháló, olykor védőeszköz, vagy éppen utazási eszköz. Az ökömyálként ismert őszi látvány, valójában pókfonál, 4 km magasra is felemelkedhet, s a tengerparttól 100 km-re is láttak már repülő példányokat. Mégsem jellemző, hogy mindegyik pók látható szőttest készítene, szövőmirigyeikkel ugyanis nagyon látványos „alkotást” is készíthetnek, máskor csak egyszerű kokont tudnak a pókok készíteni. A pókhálónak is lehetnek társbérlői, százféle hálóparazita fajt ismernek a zoológusok.

De akadnak félelmetes csáprágóval rendelkező fajok is, a keresztespókok (Araneus grossus) 20 perc alatt egy legyet felaprítanak, mások „csak” mérget használnak, s a testnedvet szívják ki. A hazai fajok közül talán a mérges dajkapók (Chiracanthium punctorium) a legkellemetlenebb, égető érzést, s lassan múló sebet ejtenek az emberen. A nádbugát sem tanácsos bolygatni, akkor, ha pókszövedék található körülötte (csodáspók, - Pisaura mirabilis müve). Az útszéli bogáncs virágzatokban némelyik bimbó sosem lesz színes, megmarad fehérnek, az ilyen bimbók pókfészkek. Érdekes a pókok szerelmi élete is, mert a hím az ondótáskájából a nőstény csíratömlőjébe pumpálja a spermát, nőstény feladata, hogy a peterakás után a spermát azokra adagolja.

Külön csoportot alkotnak az aknászpókok (Nemesia pannonica) is, a talajba függőleges aknát építenek, amit veremként használnak. A kötött talajú és háborítatlan helyeken (gátak, töltések oldala) nagy számban vannak pók-aknák. Szinte a régi gyerekek mindegyike kipróbálta a pókfogást madzagvégre rakott szurokgombóccal. Ennél sokkal kegyetlenebb viszont a pókok lábának letépése, s azon

71