Surányi Dezső: Éden a Duna-Tisza közi Pest megyében. Cegléd és környékének természetvédelmi értékei (Budapest, 1992)

I. fejezet: Délkelet-Pest megye természetrajzi leírása

A zöldhalmi Tőzeges kincsének fontosabb tulajdonságait foglalja össze a 6. táblázat, amelyik a Duna-Tisza közi tőzegek közül az egyik legjobb minőségű (lásd a 11. ábrát!). A tőzegkincs mellett a terület természeti értékei miatt is védelemre érdemes; a tőzegvagyon különben a megyei tőzeg mennyiség 3,1 %-a. Sok év átlagában 900-1000 t/év mennyiséget termelnek ki Zöldhalomban, de a „fekete bányászat” módszerei különösen nagy kárt tesznek a természetes vegetáció és fauna fajaiban (12. ábra).

Az Alföld neogén-negyedkori medence, melyet néhol rögvonulatok, redőzetek és hegységrészletek tagolnak, s a déli részen üledékfelhalmozódások is megfigyelhetők. Kér iái (1957), majd Körössy (1963) rajzaiból az tűnt ki, hogy a neogén és a még fiatalabb üledékösszlet borítja az alaphegység részleteket, melyekhez az Alföld északi részén paleogén lerakódások illeszkednek (13. ábra). Juhász (1983) igen jól áttekinthető formában mutatta be a hazai szénhidrogén övezeteket.

A mi térségünket is érintő Szolnok-Rákóczifalva-Tatárülés-Kunmadaras- Hajdúszoboszló körzetében miocén szarmata és alsó-pannon rétegekben hazánk legnagyobb földgáz lelőhelyei terülnek el (14. ábra). Kisebb mennyiségű és gazdaságosan kitermelhető kőolajat ezideig csak Törtel-Jászkarajenő- Abony háromszögben találtak, bár a szénhidrogén kutak melléktermékeként feltörő kőolaj elapadása óta a földgáz termelés is megszűnt.

Mint az előző fejezetben már említettük, a Duna-Tisza közi hátság kisebb, egymástól eltérő geomorfológiai körzetre tagolódik. Elnevezésük, határvonaluk az elmúlt évtizedekben változott. Részei: a Vecsés-Pilis-Cegléd környéki homoklepel, majd a Tápiószentmártoni dűnesor keskenyebb sávja, a Nagykörös-Törtei vonaltól keletre húzódó homokhát és a Ceglédtől délre eső Cegléd-Csemői homokbuckás, amely nagy kiterjedésben Mikebuda, Pusztavacs, Albertirsa és Lajosmizse irányában is folytatódik - érdemel említést

Mint Pécsi (1967) megállapítja, a csemői puszta homokleple igen nyugtalan felszínű, különösen, hogy a sikeres XVIII-XIX. századi gyeptörések után a szőlő- és gyümölcskultúra stabilizálta a talajfelszínt. A mesterséges cserjeszintet a szövetkezeti táblásításokkal, átgondolatlan kultúracserével (szőlőgyümölcs után rozs, cellulóznyár) ismételten megszűntették, s a takaratlan felületű homok mozogni kezdett. Naponta látható, hogy a szélviharok milyen homokátfúvásokat idéznek elő Dánszentmiklóson, Csemőben, Mikebudán, Tápiószőlős és Újszilvás térségében vagy éppen a ceglédi Ugyerban, s a nagykörösök homoki tölgyesek csupasz buckáin.

Az előzőekből világos, hogy a vizsgált mintegy 1700 km2-nyi területen bőségesen található különböző minőségű homok, jobbára a felszíni réteg humuszban és szervesanyagban gazdagodó, több-kevesebb agyagtartalommal, amely mezőgazdasági szempontból kedvező ugyan, de semmi-26