Surányi Dezső: Éden a Duna-Tisza közi Pest megyében. Cegléd és környékének természetvédelmi értékei (Budapest, 1992)
IV. fejezet: Természetvédelmi értékek és területek Délkelet-Pest megyében
A kőröstetétleni Sári-gyep az utóbbi időben híressé vált, mivel több jelentés alapján igazolható volt, hogy ott tuzokcsapat él. Az üde és magas biomasszatermelő képességű füves területen megfelelő életfeltételek vannak a túzok számára (Otis tarda). Igen nagy területet járnak be a túzokok, hisz Paládicspusztától a zöldhalmi Tőzegesig terjedő részeken többször is látták e csapatot. A 60-as években még az abonyi határban a kötet szerzője még látott túzokot, s most ismét megjelent a környéken. A megye DK-i szögletében levő erdők állatvilágát sincs módunk vázlatosan sem bemutatni, egyedül talán a Putri-sarki erdőben is megjelent dámszarvasokat érdemes említeni (Dama dama), továbbá, hogy a mókusok is egyre gyakrabban tűnnek fel errefelé (Sciurus vulgaris). Befejezésül a könyv szerzőjének az a nézete, hogy a sok-sok adósság, ami felhalmozódott a természetföldrajzi felmérések elmulasztása miatt csak még most indult el, de a megismerésre való törekvés is a természetvédelmi értékek védelméért tett első lépésnek tekinthető, ami semmiféle fondorlatos jogszabállyal sem helyettesíthető. 134