Surányi Dezső: Éden a Duna-Tisza közi Pest megyében. Cegléd és környékének természetvédelmi értékei (Budapest, 1992)

IV. fejezet: Természetvédelmi értékek és területek Délkelet-Pest megyében

lárdsága miatt keresett anyagnak számított a kocsigyártó műhelyekben, ebből készültek a híres homokfutó kocsik.

A nyírfavessző seprőnek, a veresgyűrű som, fagyai és mogyoró vesszeje fonásra, a galagonya és kökény boronakészítésre volt alkalmas. A mélyedékekben csillogó víztükröket lecsapolással tüntették el (Szurdok, Halastó, Szénásteleki-tó, Gógány), az erdők ökológiai adottságait alapvetően módosították a természetformáló beavatkozások. A mocsár (kocsányosjtölgyesek, üde kőrisligetek kipusztulása után senyvedő sarjerdők, törpenyárasok, galagonyás és sóskaborbolyás buckák helyén egyre gyengébb értékű vegetációk domináltak. Egy-egy öreg tölgyfa még utal a régi erdőségekre, amihez képest a 30-as évekbeli állapotok elfogadhatók lehettek.

A Nagyerdőben Kőrisfa berek, Szilos berek, Vadmeggyes (=cseplesz meggy: Cerasus fruticosa), Égerfás berek; a Csókás-erdőben Nagymogyorós, Iharfás, Feketegyűrűs és Kishagymás jelzi a tölgyek között szálanként, csoportosan, avagy tömegesen meglevő más fafajokat. Hollós (1891-1896) még P álfájában tömegesen virágzó gyöngy virágos részeket látott. Dezső Kázmér polgármester 1933-34-ben 25 jelfát Íratott össze, ezeket névvel látták el (Rákóczy, Basa, Gedeon, Jókai stb.). Az Apponyi Albert nevét viselő fa mintegy 500 éves lehetett, s egy felelőtlenül a 30-as években kivágott öreg tölgyből pedig 10 köböl faanyagot szabtak ki.

Mint Hargitai (1940) megállapította, a ligeterdők eltűnte után (Pálfája, Bántös, Szurdok, Nagyerdő határa) az egyre erősebb kultúrhatások a xerofil tölgyesek kialakulásának kedveztek. A talajvízszint fokozatos csökkenése miatt a nyír tökéletes jelentőségét fokozatosan elveszítette. Az erdőszélek, szegélyek domináns fajai gyakran fácies-képzők, hisz a tisztáshoz hasonlóan a fényigényes fajok számos takarónövényt és konkurenst veszítenek el. A Csókás-erdőben levő Nagymogyorós berek talán a boreális kor erdőmaradványának emléke, amire több nagy botanikusunk már felhívta a figyelmet. Ugyanígy a tatárjuhar állomány a Halastó és Gógánydűlő közé ékelődött erdőfoltjaiban gazdagabb cserjeszintet tett lehetővé: szépen díszük e részeken ugyanis az ostorménfa, komló, szibériai nőszirom, közönséges gyöngyköles, tarka kenderkefű, árnyékvirág stb. (56. ábra)

Boros (1935) mutatott rá, hogy a rövid vágásfordulók miatt tulajdonképpen nem változott meg a fény- és ámyékkedvelő fajok aránya, bár a lágyszárúak és hagymások körében inkább az árnyékkedvelők irányában figyelhető meg eltolódás: gyöngyvirág, széleslevelű nőszőfű, madárfészek, cserlevelű saláta stb. ennek lehet a bizonyítéka.

Hargitai (1940) több növénytársulást és ezekkel kapcsolatos mikroklimatológiai és talajtani vizsgálatot végzett és tett közzé különböző tudományos szakfolyóiratokban, a Nagyerdőről írta doktori értekezését is.

112