Surányi Dezső: Éden a Duna-Tisza közi Pest megyében. Cegléd és környékének természetvédelmi értékei (Budapest, 1992)

IV. fejezet: Természetvédelmi értékek és területek Délkelet-Pest megyében

52. ábra

A növénytakaró részaránya az ország területéből (Prinz, 1936)

Az exponált lejtőkön, mezsgyéken fennmaradt lösz sztyeppréteken az uralkodó faj a barázdált csenkesz és a kunkorgó árvalányhaj mellett a gór habszegfű, a harasztos káposzta, a buglyos zanót, a szennyes infű (Pánd, Irsa, Pilis - szőlőhegy), csuklyás ibolya, horgas bogáncs, kései gyermekláncfű, magyar kutyatej és taréjos búzafű - a legjellemzőbb.

A hárs itteni őshonosságához kétség sem férhet (vö. Soó-Jávorka, 1951): egyrészt mert természetes erdőállományban található (nemcsak Alberti, hanem Pánd területén is), másrészt okleveles bizonyítéka is van. Alberti határában már a XV. században Középhársas, Hársas határrész van (1457, 1482 és 1485), vagy Belsőhársas erdőrész és kaszáló (1468), valamint Belsőhársas erdő (1482).

További okleveles adatok a vizsgált területeink egykori löszerdeire vonatkozóan, tehát Tápióbicske, Pánd, Hartyántelke, Pilis és (Cegléd)Bercel környékéről valók.

Tápióbicske: Harasztfő-völgy (1275), Tölgyes erdő (1370), Harasztvölgyerdő (1462), ma Erdő-völgy, illetve Tagadó-erdő (1390) Pánd: Csöj Péter erdeje (1510), Eresztény-erdő (1519)

102