S. Szabó József: A ceglédi református iskola története 1545 - 1936 (Cegléd, 1936)
Az iskola lehanyatlása és újra fölemelkedése
43 bontakozások. Mindezeknek a helységeknek a lakói akkor tiszta reformátusok voltak s így ezek viselték a temérdek vagyon-, vér- és életveszteséget. A hódoltság területén reformátusoktól lakott egész vidékek semmisültek meg. A Nagykunságon alig maradt ember, Pest megyében napi járó földre nem lehetett községet találni s az országút mellett Pesttől Kőrösig és Kecskemétig, aztán onnan Szegedig, semmi város, vagy falu nem maradt fenn, Békés vármegye a vadállatoknak és az ég madarainak lakóhelyévé vált. Így olvassuk ezt elszorult szívvel Kaán Károly munkájában, amely ezzel a szomorú megállapítással végződik : „a törökök kiverésével kapcsolatos hadműveletek után a szónak legszorosabb értelmében pusztává lett a Duna-Tisza köze s jórészt a síkföld többi része is s a városok és egyes nagy községek kivételével szinte teljesen kihalt az Alföld“.1 Az élet itt századokkal visszafejlődött s majdnem a régi nomádságba süllyedt.8 Ebből a mélységből kellett azt kiemelni. S az a tűrni, szenvedni, de dolgozni és alkotni is tudó szívós magyarság, melyet az „itt élned, halnod kell“ tudata, rendíthetetlen praedestinációs hite és kálvini aktivitása vezérelt, törhetetlen akaraterővel és bízó reménységgel kezdett a nagy honalkotó munkához, mint ahogy ugyanígy tartotta fenn magát, vallását és a nyugati keresztyén kultúrát másfélszáz esztendőn keresztül az elsorvasztó török uralom alatt. Akkor konzerválta, utána pedig regenerálta az alföldi rónaságot a maga szellemi erejével és kultúrájával, mert a vallás ekkor különösebben is jelentette a kultúrát. A róm. kath. egyházra és iskoláira a török uralom nagy csapást mért. Ameddig ez az uralom terjedt, onnan menekülni kényszerültek a püspökök, káptalanok, szerzetesrendek, mert a török őket nem tűrte meg. A magyar királyok ugyan fenntartották a török hódoltságban is legfőbb kegyúri jogaikat és a jogfolytonosságnál fogva az elhagyott püspöki székekre (Csanád, Pécs, Kalocsa, Nagyvárad, Eger, Vác, Esztergom, Győr, egyideig Veszprém, Nyitra) állandóan kinevezték a püspököket (episcopus in partibus infidelium), akik azonban Nagyszombatban és Pozsonyban éltek, távol székhelyüktől és a kath. hívektől. Nemcsak lakást, de jurisdictiot sem engedett nekik a török9 s így a hívekkel való kapcsolatukat és azokra való hatásukat elveszítették. Távozásukkal megszűntek a hódoltságban a hajdan virágzó káptalani iskolák, éppígy a szerzetesek elűzésével
