Kürti Béla: Eltűnt iskolák nyomában (A polgári iskola története és művelődési szerepe Cegléden 1869 - 1948) - Ceglédi füzetek 25. (Cegléd, 1989)

I. Az iskola története

így vált a magyar polgári iskola - szakközépiskoláink szülőanyja - négyosztályos középfokú iskolává. Ezt a változást az 1927. évi XII. te. szentesítette és véglegesítette. De a törvény hangsúlyozta, hogy a négy osztályos polgári iskola, - mivel közvetlenül az „életbe” lépést szolgálja - befejezett átfogó műveltséget ad, minden gyakorlati jellege ellenére sem szakiskola, hanem általánosan képző középfokú iskola. Ez az iskolatípus jól meg tudta oldani kettős szerepét: olyan befejezett általános műveltséget adott, melynek alapján a továbbtanulók is jól megállták helyüket bármelyik középiskolában, de adott elegendő gyakorlati ismeretet is, melyeket kitűnően tudtak hasznosítani az ipari és kereskedelmi pályán éppen úgy, mint az önálló kis paraszti gazdaságokban.

Ennek az iskolatípusnak a térhódítását más körülmény is akadályozta. Az 1868. évi népoktatási törvény megszervezte ugyan a polgári iskolát, de az ott tanító pedagógusok képzéséről nem gondoskodott. így az első polgári iskolában a legkülönbözőbb képesítésű egyéneket találjuk: Cegléden is tanítottak középiskolai tanárok, papok, tanítók, művezetők. Csak 1873-ban indult meg a két évfolyamos képzés a budai tanítóképzőben a férfiak, a pesti tanítóképzőben pedig a nők részére. 1881-ben a képzés három évre emelkedett, de az innen kikerülő nevelők még csak polgári iskolai tanítók voltak. 1918-ban mindkét intézmény főiskolai rangot kapott, a pedagógusok pedig tanári címet. 1928-ban egyesítették a két képzőt és Szegedre helyezték. Az új Polgári Iskolai Tanárképző Főiskola már négy évfolyamos volt és a hallgatóknak fő tárgyukat heti 4-6 órában az egyetemen is kellett hallgatniok. A főiskola gyakorló iskolájában pedig rendkívül alapos kiképzést kaptak a tanítási gyakorlatból négy éven át.

Legnagyobb nehézséget az jelentette, hogy a klasszikus gimnáziumhoz szokott magyar társadalom, főleg a felső rétegek, nem akarták megérteni a polgári iskola jelentőségét. A századforduló vezető osztályai azt vallották, hogy intelligens embert csak a középiskola nevel. Korniss Gyula így rajzolja meg a dzsentri Magyarország művelődési eszményét: „A magyar középosztály inkább élete fogytáig íróasztal mellett görnyedt, a legjelentéktelenebb ügykörben, semmint boltba, vagy gazdaságba ment volna... a magyar középosztály a gazdasági pályákat beteges hiúsággal lenézte, s a hivatalnoki pályára tódult”.8

Ahol létrehozták a polgári iskolát, nem egy helyen csak „pótgimnáziumnak” tekintették, ahol olcsóbban lehet megszerezni a továbbtanuláshoz szükséges alapokat. Egyértelműen igazolja ezt a statisztika: a századfordulón a fővárosi polgárit végzett fiú tanulóknak 80%-a, a lányoknak 75%-a, vidéken valamivel kevesebb: a fiúk 75, a leányok 40%-a tanult tovább. Ez az iskola tehát alkotói szándékával ellenkezőleg, eleinte nem annyira a gyakorlati életre készített föl, mint inkább előképzést adott a hivatali pálvákhoz.

9