Prukner Pál: Portré és történelem (Budapest, 1970)

OLÄH PISTÁT — bennem ő már mindig így fog élni: Oláh Pista — 1827-ben ismertem meg, amikor (ő Monorról, én Orosházáról), elsőéves „prepaként”, megérkeztünk a kiskunfélegyházi tanítóképzőbe. Öt esztendőt töltöttünk ott együtt, s 1932-ben egyszerre kaptuk meg a tanítói oklevelet. Utána hosszú-hosszú évekre elváltunk; — egészen 1945-ig alig is találkoztunk. Vagy egyszer mégis? Lehet, hogy ő is ott volt 1942-ben a tízéves találkozón? ... Nem emlékszem rá, csak arra, hogy egyszer meghívott az általa szervezett szabadiskolára.

S nemcsak az azóta eltelt, majdnem három évtized miatt van, ha a kezdeti évekre alig emlékszem. Egyszerűen: akkor még nem voltunk egymáshoz olyan közel, hogy nyomot hagyott volna bennem ez a találkozás. És talán még az a jelentékeny egyéniség sem bontakozott ki benne, akire oda kellett volna figyelni. „Talán”, — mondom, mert lehet, hogy csak én nem figyeltem fel rá.

A múltat, még a vélt kegyelet okán, se szabad retusálni. írhatnám azt, hogy mi már a tanítóképzőben is testi-lelki jó barátok voltunk, s hogy benne már akkor is megmutatkozott a későbbi, kiváló pedagógus és népnevelő ... De ez nem lenne igaz. Kedveltük őt — én is kedveltem — mackós vidámságáért; — de az átlagból semmilyen tekintetben nem emelkedett ki. Hadd tegyem hozzá: azt magam se igen hiszem,, hogy már akkor ne mocorgott. ne készülődött volna benne az az eredeti és nagy formátumú pedagógus-népművelő tehetség, amit főleg élete utolsó tíz-tizenöt évében oly gazdagon bontakoztatott ki; — ám az akkori iskolai körülmények alig voltak alkalmasak ennek a megmutatására. (Bár a félegyházi tanítóképző — ma már látom — a jobbak, a szabadabb szelleműek közé tartozott.) Viszont: semmi emlékem nincs arról, hogy különösebben érdekelte volna az irodalom. Nem tartozott ahhoz a kis „szektához” sem, amelyik Adyn, Szabó Dezsőn, Móriczon, Kassákon, s másokon nevelődve, a formátlan lázadozáson át, már ott, az iskolában közeledni kezdett a marxizmushoz. (Az 1933-as kommuo