Prukner Pál: Portré és történelem (Budapest, 1970)

rásban és a megyében is. És értik odafönt is, ahol az egész országban gondolkoznak. És ha ők értik, akkor végül még a pénzügyiekkel is meg lehet értetni mindent.

Újra töltött. Összekoccintottuk a poharakat. Én eltettem jegyzetfüzetemet és indulni készültem. De azonnal kiderült, hogy erről szó sem lehet. Minthogy ő közben összehívatta az érettségi előtt álló negyedikeseket, akiknek irodalmi kérdéseik voltak Addig nem mehetek haza, amíg egy kis konzultációra össze nem ülök velük.

Azóta eltelt úgy két hét. Tepnapelőtt interurbánt jelzett telefonom csengője. Monor hívott. Oláh Pista megint beszervezett. Holnap reggel kiszaladok Monorra, hogy Shakespeare-ről meséljek a diákjainak.”

MONORI VARÁZSLAT

Hadd egészítsem ki az Oláh Istvánról fogalmazott portrét egy másik tollforgató ember véleményével is, aki a Magyar Ifjúságban vallott Monoron tett látogatásáról.

„Oláh igazgató vezet. Szédítő iramot diktál. Először a bejárati ajtó melletti újságpolcot mutatja. Magyar és külföldi lapok és folyóiratok sorakoznak itt s a becsületpénztárban naponta száz-százötven forint is összegyűlik.

— Minden év szeptemberétől novemberéig akad egy-két forint hiány. Hiába ... az elsősök! Nem csinálok belőle cirkuszt: benyúlok a zsebembe és kész' Majd betöri őket lassan a közösség, majd lecsiszolja jellemüket . . . Nálunk három év óta nem volt fegyelmi!

43