Prukner Pál: Portré és történelem (Budapest, 1970)
diákokkal. S egészen bizonyos, hogy szerte az országban még nagyon sok, talán sok tucatnyi ember veszi időről időre tudomásul, hogy Oláh Pista éppen megint megszervezte őt is. Sokan vagyunk, akik jól tudjuk, hogy a népművelő szenvedély gyógyíthatatlanabb a különféle narkomániánál is, és általában olyan cinkosság-tudattal ismerjük egymást, mint a morfinisták. S éppen, mert ismerjük egymást, s drukkolunk egymásnak is, fel is tudjuk mérni, hogy a másikban mennyire fejlődött ki ez a passió (ez a latin szó egyszerre jelent szenvedést és szenvedélyt, kínlódást és gyönyörűséget; s ki tudná jobban, mint a narkomániás és a pedagógus, hegy keserves kínlódás és boldog gyönyörűség mennyire elválaszthatatlanul egy lehet). Nos, kötelező írói emberismergtemre és tanári-népművelő becsületemre állítom, hogy Oláh István egyike a legeslegszenvedélyesebb, legrátermettebb és legleleményesebb népművelőknek, aki egyszerűen nem tudna másképpen élni, mint hogy létrehozzon valamit, ami oktat, nevel, embert formál. Az jutott eszembe, hogy milyen jó színpadi szerep lehetne ebből az Oláh Pistából. Ezt az Oláh Pistát, úgy, ahogy van, életstílusával és pedagógiai megszállottságával, tiszta, haladó emberségével és lelményes szervezőképességével, nagy darab termetével és szellemi frissességével, gondolatgazdagságával és jóízű beszédmodorával egy dráma szereplőjévé kellene formálni. Micsoda szerep lenne Bessenyi számára!... 1957-ig sokkal több nehézségbe ütközött, mint azóta. A kezdetekor bőségesen találkozott hivatali megnemértéssel. Teremtő munka idején szükségszerűen következnek olyan lépések, amelyek a rovatokban és alrovatokban gondolkodók hajszálait égnek meresztik. Oláh Pista pedig kétségtelenül hajlamos, ha szükségét látja, előbb intézkedni, azután engedélyt 41
