Csatár István et al. (szerk.): Pest-Pilis-Solt-Kiskun vármegye és Kecskemét th. jogu város adattára (Pécs, 1939)

I. rész - Pest-Pilis-Solt-Kiskún vármegye történetének foglalata

említenünk, hogy ebben a kolostorban békült ki IV. Béla király fiával, a szerencsétlen V. Istvánnal és Kun László ide börtönözte be feleségét, Erzsébetet. A kolostort a törökök elől menekülő apácák 1567-ben elhagyták s az lassanként elpusztult. Ez a számtalan egyházi intézmény a maga korában minden egyes tűzhelye volt a magyar tudománynak, a magyar művelődésnek. Méltán mondhatjuk tehát, hogy Pilis vármegye a középkorban az első helyet foglalta el azok között a vármegyék között, amelyek azidőtájt a művelődés zászlóvivői voltak hazánkban.

Az egyházi intézmények ily nagy száma mellett a király családi birtokain és a királytól a királyi szolgáknak adományozott birtokokon kívül alig találunk nagyobb, említésre méltó uradalmat. A már említett Aynárd nemzetségen kívül, amelynek Aynárd vára még a középkor elején elpusztult és amely Zsámbék és Perbál vidékén birtokolt, említésre méltó a Baracska nemzetség. Már Anonymus is említi, törzsökös fészke Fejér megyében volt ugyan, de Pilis megyében is honos volt ez a nemzetség.

A Hont-Pázmány nemzetség egyik ágának voltak birtokai Borony és Kandé; a Szente- Mágocs család is birtokos volt Ordason. Az itt lakó Szente-Mágocs nembeli nemesek jogot formáltak maguknak a pilisi cisztercita kolostorra. Ebből a nemből eredezteti magát a Kölcsey család.

A középkorban feltünedezett középbirtokú nemesi családokból megemlítendőknek tartjuk a Csete, Unyami, Pándi, Semsei, Vidfi, az Aynárd nemből eredő Atyai, Kükéi, Vér; a Sike, Tahi, Pekri stb. családokat.

Pilis megyében 1495-ben 1956 portát írnak össze, tehát a három megye portáinak mintegy egyharmadrészét. Portaszámát tekintve, de nem területéhez viszonyítva, Pilis megye népessége a legkisebb.

Pilis vármegye önállóságának megszűnését pontosan nem állapíthatjuk meg. Már korán vannak Pest vármegyével közös intézményei. Károly Róbert, Nagy Lajos uralkodása idején már együttesen tartanak megyegyűléseket és ezek a közös megyegyűlések a XIV., XV. sz.-ban többször megismétlődnek. Bár 1366 éven túl külön pilismegyei főispánokkal oklevelünkben nem találkozunk, mégsem állíthatjuk azt, hogy már ekkor egyesült volna Pest vármegyével, mert Pest vármegyének 1446 évi országgyűléshez tett panaszában Pilis megye nem szerepelt, viszont az 1492 évi országgyűlés 100-ik cikke mint befejezett tényt említi Pest és Pilis megye egyesülését. Tehát e két időpont közé kell tenni a két vármegye tényleges egyesülésének az időpontját. Igaz ugyan, hogy a későbbi időkben még találkozunk olyan jelenségekkel, amelyek Pilis megye önállóságára mutatnának, így pl., hogy 1505. évi rákosi országgyűlésre külön követeket küld Pilis megye, azonban ezt azzal vélik magyarázhatónak egyesek, hogy Pilis megye területe külön önálló szolgabíróságként kapcsolódhatott be Pest vármegyébe.

Solt vármegye.

Solt megye különálló önkormányzata csak a későbbi időkben fejlődött ki. A vármegyei rendszer megteremtésének első idejében Solt megye Fejér vármegyéhez tartozott, annak volt egyik széke. Fejér vármegyének azonban oly jelentős része volt a Solti szék, hogy külön alispánok és szolgabírák kormányzása alatt állott. Külön területi jellege a XV. század végén domborodik csak ki és elsőizben Szapolyai János király uralkodása idején kap külön főispánt. Mégis a Solt megyét Pest és Pilis megyékkel egyesítve 1569. évi 52.

t. c. még mindig Fejér vármegye Solti székének mondja, megjegyezvén azonban azt, hogy a Pest megyével való egyesítését az tette szükségessé, hogy a török által elfoglaltatván, nincsenek alispánja és szolgabírái.

Tehát a Solti szék oly jelentős része volt Fejér vármegyének, hogy a különálló önkormányzati jelleget kölcsönző alispánok és szolgabírák vezetése alatt állott. Nevét, miként több történetíró mondja, Solt fejedelemtől kapta. Solt megye is fontos letelepülési helye a honfoglaló magyarságnak. Őseink ezt a víztől — a Dunától és a Sárköztől — védett területet honvédelmi szempontból is szükségesnek tartották birtokbavenni. Ezért is szemelte ki a maga letelepülési helyéül a magyarság legkiválóbb törzse, Árpád fejedelemnek a törzse. E törzs ivadékának Solt fejedelemnek a nevét örökíti meg a vármegye a nevében és emlékét büszkén őrzi mai napság is.

Solt vármegye a mai Pest-Pilis-Solt-Kiskun vármegye déli, dunamelléki részein terült el. Főhelye Solt volt, ítélőszékeit, gyűléseit, Solt fejedelemnek ezen a régi szállásbirtokán tartotta kezdettől fogva. A honfoglalást követő első századokban, mint egyesek állítják, Solt megye területének legnagyobb része az akkor más mederben folyó Duna jobbpartján, tehát a Dunántúlon terült el. Ez is lehet magyarázata annak, hogy Solt megye, amelyet szintén Árpád nemzetsége szállott meg és vett birtokába, kezdetben Fejér vármegyéhez tartozott, amely szintén az Árpád törzs megszálló helye volt, mert Árpád Fehérvár mellett a hegyen ütötte fel sátorát. Eként érthető az, hogy az egy nemzetséglakta és a pesti részektől a Duna folyammal és a Sárközzel elkülönített Solt megyét, illetőleg Solti széket, bár nagy külön43