Csatár István et al. (szerk.): Pest-Pilis-Solt-Kiskun vármegye és Kecskemét th. jogu város adattára (Pécs, 1939)

IV. rész. Egyházak, intézmények és személyek adattára

utánna atyja által 1878-ban alapított üzletében kitanulta a szakmát. 1926-ban azt átvette és azóta önállóan vezeti. 1914—16-ig katonai szolgálatot teljesített. Tagja a k. képv. test.-nek és a rk. egyháztanácsnak. Fióküzlete is van Üllőn. Felesége Murgács Ju­lia. Gy. István. néhai Dr. Holló Lajos Kiskunfél­egyháza volt képviselője. * 1859 Kis­kunfélegyháza régi helybeli családjá­ból. Egyetemi tanulmányait Budapes­ten végezte és 1889-ben avatták doktor­rá. Az egyetemi kör elnöke volt. Mint fiatal ügyvéd irodáját Kiskun­félegyházán nyitotta meg és 26 éves korában választották meg országgyű­lési képviselővé. 33 évig képviselte ke­rületét. A „Magyarország“ c. napilap megalapítója és a város fejlesztésében is hervadhatatlan érdemei vannak. A Kiskunfélegyházi Lap szerkesztője és kiadója volt. 1918-ban halt meg. Fe­lesége: iszenyei Isszel Sarolta. Gy. Gábor ügyvéd, Márta tanítónő, Klára férj. Dr. Pécsy József né. Bertalan fia a világháborúban hazája védelmében hősi halált halt. Dr. Holló Zoltán szőllőbirtokos. * 1883 Kassa. Középiskoláit és a jog­akadémiát ugyanott, egyetemi tanulmá­nyait a párisi Sorbonon és Kolozsvá­rott végezte, ügyvédi diplomát Buda­pesten nyert. Pályáját Nagymihályon folytatta, majd az összeomlás után jószágigazgatói minőségben Prágába költözött és jelenleg is ott lakik. Bir­toka Sződ község határában az úgy­nevezett Csörög pusztán fekszik és 45 hold területből 22 k. hold szőllő és gyümölcsgazdasága van. A legmo­dernebbül felszerelt szőllőgazdaság vezetését bátyja dr. Holló Andor buda­pesti ügyvéd végzi. Sződi Hitelszöv. és az OKH tagja. 1904-ben a község akkori plébánosa néhai Krehnák Já­nos és főjegyzője néhai Knapp Lajos kezdeményezésére, valamint a rk. is­kolaigazgatója néhai Mihálik János közreműködésével alapították. 34 év óta fennálló Hitelszövetkezet eredmé­nyes működésnek örvend és 440 taggal 690 üzletrésszel prosperál. A kihelye­zett kölcsönök jelenlegi összege 154.000 pengő, betétállománya 37.554 pengő a befizetett üzletrész állomány 24.000 pengő. Saját ingatlana van, tartalék tőkéi mintegy 12.000 pengőt képviselnek. Jelenlegi vezetője dr. Pataly Dániel a budapesti rendőrségi takarék és hitelszöv. tisztviselője, dr. Foch Mihály könyvelő és Zeuska István pénztárnok. Hollósy János polg. isk. ig. * 1895 Nagybikács. Középiskoláit Nagybecs­­kereken és Temesváron, egyetemi ta­nulmányait Budapesten végezte. Pá­lyáját Nagybecskereken kezdte meg, majd működött Dévaványán, Eleken és 1936-tól Kiskunfélegyházán, ahol a polg. isk. igazgatója. A világháború­ban a 8. h. gy. e.-nél 4 évig teljesí­tett katonai szolgálatot. Tagja a ta­náregyesületnek, levente e., isk. kív. népműv. biz.-nak, stb. Irodalmi műkö­dést is kifejt. Felesége: Hüke Erzsé­bet. Gy. Erzsébet. Holzmann Oszkár a Holzmann és Gráf kft. beltagja. * 1894 Ráckeve. Kereskedelmi érettségit Budapesten tett. Pályáját Kispesten, mint gyakor­nok kezdte, majd a Sárosmegyei fű­résztelepen volt tisztviselő. Utána Bécsben működött egy évig. 1914-ben bevonult és 1918-ban szerelt le, köz­ben az orosz és oláh harctereken küz­dött. Kit: Sig. Laud, a kardokkal és Kcsk. Emi. főhadnagy. Homoki József újságíró. * 1900 Kecskemét. Középiskoláit Kecskeméten végezte. 1919-ben érettségizett. A Kecs­keméti Lajok belső munkatársa, majd a Kecskeméti Közlöny szerkesztője s 1931—1937-ig fenti újság tulajdonosa s th. város idegen forg. iroda igazgató­ja. Tagja a város kultúrális és társa­dalmi egyesületeinek. Felesége: Ger­gely Ilona. Dr. Homoki Nagy László kir. köz­jegyző. * 1888 Kecskemét. Középisko­láit ugyanott, jogi tanulmányait a kecskeméti jogakadémián és a buda­pesti jogtudomány egyetemen végezte. Pályáját 1910-ben Kisújszálláson, mint joggyakornok kezdte meg, majd bíró­sági jegyző, kir. ügyész lett. 1921-ben vonult nyugalomba és nyitotta meg Kecskeméten ügyvédi irodáját. Kecs­kemét város tb. ügyésze volt. Köz­jegyzői kinevezése óta Kiskunfélegy­házán működik. Tagja a város képv. test.-nek, a központi választmánynak, a rk. egyháztanácsnak. Volt elnöke a NEP-nek és jelenlegi elnöke az adó­­felszólamlási bizottságnak, ezenkívül számos helyi egyesület vezetőségi tag­ja. Felesége: kövii Jánn Hajnalka, gyerm. István dr., aki ismert ornitolo­­gus, László. Homoki László ny. községi főjegy­ző. * 1877 Foktő. Régi pestmegyei család sarja. Kalocsán érettségizett. Jegyzői oklevelét Budapesten sze­rezte. Géderlakon, Mezőnagymihályi­­ban és Pécelen volt segédjegyző. Veze­tőjegyzővé Tiszaújfalura választották meg. 1929-ben Gátér község főjegy­­zőségéből vonult nyugalomba. Neje: Sarusy Erzsébet. Honéczy Pál ev. főesperes. * 1886 Egyházasdengeleg. Theológiai tanul­mányait Pozsonyban 1909-ben végezte. Működését, mint káplán Orosházán kezdte meg, majd később Balassa­gyarmaton folytatta. Pusztaföldváron 1911-ben megválasztották lelkésznek és egész 1923-ig ott munkálkodott, majd azóta Pilisen tölti be lelkészi tisztsé­gét. Az áll. isk. gondnoksági elnöke, óvoda felügy. biz. elnök, Pest vm. törv. hat. biz. tag és stb. tagja. A „Tesz“­­töl 1930-ban érdemkereszt tulajdonosa lett. özv. Horcsoch Vilmosné áll. tanító­nő. * Bpesten. Tanítónői oklevelét Nagyváradon szerezte. Mint róm. kath. tanítónő Havasmezőn, Kiskunmajsán és Pilisszántón teljesített szolgálatot, 1911-től mint állami tanítónő Cegléd­­bercelen működik. Férje 1914-ben bevo­nult s a harctérről ott szerzett súlyos betegségével tért vissza és hősi ha­lált halt. Kit.: Ezüst, bronz v. é., Kcsk., háb. e. é., érdem kér. Hornyák István gazdálkodó. * 1871 Üjhartyán. Iskoláit Alsónyáregyházán végezte és azóta gazdálkodásból tartja fenn magát. Jelenlegi birtoka 32 kát. hold. Katonai szolgálatot 1903—6-ig teljesített. A község közéletében régóta fontos szerepet játszik, 30 évig volt k. elöljáró, 25 éve iskolaszéki elnök. Len­gyelfalva község megalapítója és azóta is a község minden megmozdulásának lelkes előharcosa. Felesége: Schwetz Teréz. Hornyák Pál, gazdálkodó. * 1872 Albert-Irsa. Kora ifjúsága óta foglal­kozik a gazdálkodással és abban 1898- ban lett önálló. Jelenleg 50 m. holdas birtokán folytat belterjes gazdálko­dást. Tényleges katonai szolgálatot 1893-ban az 1. h. gy. e.-nél telje­sített és 1914—17-ig a világháborúban is kivette részét. 16 évig volt esküdt és elöljáró. Felesége: Nagy Mária, 8 gyermekük van. vitéz Hortobágyi József oki. gyógy­szerész, a „Diadal“ gyógyszertár tu­lajdonosa. * 1898 Kóka. Az egyetemet Budapesten végezte. Mint segéd Kisúj­szálláson működött. 1929-től önálló. Rósztvett a világháborúban, az olasz, orosz és szerb harctéren küzdött. 1923- ban, mint főhadnagy szerelt le. Kit.: I. o. e. v. é„ Sig. Laud., seb. é„ Kcsk., német vaskereszt. 1929-ben avatták vi­tézzé. Kaszinó és Levente elnök, min­den helyi intézmény vezető tagja. Fe­lesége: Novák Erzsébet. Horváth Barnabás Hangya üzlet­vezető. * 1880 Felsőszentiván. Szabad­kán tett kereskedelmi érettségit, majd Sajógömörön volt magántisztviselő, in­nen a csehek kiutasították és ekkor a Köztisztviselők Szövetkezeténél in­téző lett. Később a Hangya kötelé­kébe lépett, 4 éve a soltszentimrei fiók üzletvezetője. A világháborút vé­­gigküzdötte és mint a 36. kórházvonat h. parancsnoka teljesített szolgálatot. Felesége: Kalós Ilona. Gy. Ibolya, Aliz, Barnabás és Pál. Horváth Bálint dohány nagyáruda­­tulajdonos. * 1891 Szalkszentmárton. Iskolái elvégzése után a sírkőipar­ban szabadult fel. 15 év óta önálló sírkőraktáros Ráckevén. 1938 óta pedig a dohánynagyáruda tulajdono­sa. 1915-ben mint századtelefonista be­vonult a 38. h. gy. e.-hez és a 30. h. gy. e.-del az orosz olasz tüzv. teljesített szolgálatot. Kétszer megsebesült és 74

Next

/
Thumbnails
Contents