Csatár István et al. (szerk.): Pest-Pilis-Solt-Kiskun vármegye és Kecskemét th. jogu város adattára (Pécs, 1939)

IV. rész. Egyházak, intézmények és személyek adattára

pesten gépészeti vizsgát tett a Techno­lógián az összes vezérművekről, 1912- ben önállósította magát. 1914-ben hadbavonult, majd 1916-ban felmen­tették, mint nélkülözhetetlent. 1926 óta az Aszódi Ipartestület vm. tagja, az Iparos Kör elnöke, Aszódi Járási Ipartest, kovács szakcsoport elnöke. K. képv. test. tag. Felesége: Rajos Margit. Gy. Mária, Irén, Etel, Dezső, Lajos. Földes Lajos ügyv. igazgató. * 1884 Jászberény. Ugyanott végezte iskoláit és tanulta ki a bőrszakmát. 1902-ben már önálló lett, 1920-ban pedig a ma is fennálló bőrgyárát alapította meg. 8 hónapig volt az orosz fronton. néhai Francz Jakab volt. m. kir. honv. állatorvos. * 1876 Kompót. Ok­levelet a budapesti állatorvosi főisko­lán szerzett. Pályáját a katonaságnál kezdte, Mezőhegyesen működött, majd a világháborúban a zombori lógyüjtö állomáson telj. szolgálatot. 1936-ban halt meg, mint túrái állatorvos. Volt k. képv. test. t. és az 0. K. H. volt ig. t. Felesége: Raáb Róza, tagja a k. képv. test.-nek. Egy fia van, aki a csa­ládi birtokon gazdálkodik. Franck Henrik Fiai r. t. kávépótlék és malátakávégyár, Budapest XI. Bu­­dafoki-út 64. Telefon: 26-88-44— 26-88-45. Sürgönyeim: Franckkávé Budapest. Gyártelepek: Budapesten és Mosonszentjánoson. A mindennapi életben „Franck kávénak“ nevezett világhírű kávépótlék gyártásához fel­használt nemes cikória gyökeret több mint 5000 kisgazda termeszti. Ez a nemes cikória gyökér fenti üze­mekben a cég több mint 110 éves ta­pasztalatán alapuló különleges eljá­rás szerint kávépótló és kávékonzerv különlegességekké kerül feldolgozásra. A cég forgalomba hozza ezeken kívül a közismert Kneipp malátakávét is. Ez a természetes gyógymódjáról ismert Kneipp Sebestyén plébános eredeti előírásai szerint, évtizedes gyakorlati tapasztalatok alapján készül. Frank Dezső kereskedő. * 1880 Kis­kunfélegyháza. Középiskolái elvégzése után 1901-ben lépett a kereskedői pá­lyára és azóta, mint a Frank Ignác és fiai r.-t. igazgatója működik. Fele­sége: Váradi Szidónia. Gy. Tibor, aki szintén a fenti cég igazgatója. Frank Ignác és fiai R. T. Kiskun­félegyháza. Alakult 1872-ben Frank Ig­nác által és ma a legrégibb cég a vá­rosban. A cég vezetői Frank Dezső és Frank Tibor igazgató. Üzletköre Kis­kunfélegyháza és környékére terjed és textil árúval foglalkozik. A világ­háború előtt 10 fiókja volt. A háború alatt nagyösszegű hadikölcsönt jegyez­tek. A forradalmi időkben Frank De­zső a cég igazg., mint ellenforradalmi tiszt volt letartóztatva. A cég jelenleg 11 alkalmazottat foglalkoztat. A cég alapítója Frank Ignác már kora ifjú­sága óta önálló kereskedő volt Kis­kunfélegyházán. Gyerm. Frank Miksa, dr. Frank Géza honvéd főorvos, a ko­ronás arany érdemkereszt tulajdonosa és dr. Frank Sándor ügyvéd, aki a világháborúban szerzett betegségében 1918-ban halt meg. vasvári Franki Ernő vaskereskedő. * 1898 Budapest. Ősrégi családból származik. Budapesten végezte a ke­reskedelmi akadémiát, utána belépett a Franki Ernő és Fiai céghez, mint tisztviselő. 1926-ban megalapítja Új­pesten jelenlegi üzletét Gombos Jenő cégtársával. 1933 óta magáncég. 5—6 alkalmazottnak nyújt megélhetést. Résztvett a világháborúban, mint had­nagy szerelt le. Kit.: Kcsk. Felesége: Szegő Leopoldina. Franki Manó bőrgyáros. * 1876 Gyulafehérvár. Ugyanott végezte az iskolát. Az Egyesült Államokban ta­nulta ki a bőrszakmát. Később hosz­­szabb ideig tartózkodott külföldön a bőr-üzlet ügyében. 1915 óta Buda­pesten bejegyzett nyersbőr kereskedő. Üzemét 1938-ban vette át. Frankovits János vaskereskedő. * 1911 Csepel. Családja régi csepeli familia. Négy középiskolát Csepelen végzett. Budapesten tanulta ki a ke­reskedői szakmát, melyben 4 évig volt segéd és azóta mint magánzó él Csepelen. Részt vett a felvidéki bevo­nulásban. Felesége: Szente Hona Mag­dolna. Freischer Imre vegyeskereskedő. * 1904 Budapest. Ugyanott végezte isko­láit, majd az asztalos iparban 1922- ben szabadult fel. 7 éven át, mint se­géd fejlesztette szaktudását Budapes­ten, majd a kistarcsai gépgyárban. A kereskedői szakmát édesanyja üzleté­ben tanulta ki és 1934-ben önállósí­totta magát Albertirsán, míg Csömö­rön 3 év óta van üzlete. Felesége: Ungvári Irén. Frencsik Kálmán építőmester, ben­zinkút tulajdonos. * 1878 Kólca. Is­koláit Budapesten végezte, majd 33 éven át építési vállalatnál dolgozott. 1933 óta Soroksáron, mint benzin­kút tulajdonos működik. A világhábo­rúban a vasút e.-nél teljesített szol­gálatot. Egy cégnél töltött 33 évi szol­gálataiért a kereskedelmi miniszté­riumból dicsérő oklevelet kapott. Fe­lesége: Lestáb Veronika. Gy. Julia, doktorátust szerzett és Etel. Frenyák Géza szabómester. * 1889 Alberti. Iskoláit elvégezve édesatyjánál tanulta ki szakmáját, melyben 1906- ban szabadult és Budapesten, mint segéd fejlesztette szakismereteit. 1918- ban önállósította magát Albertin és azóta vezeti műhelyét. A világháború alatt az orosz és olasz fronton har­colt és súlyosan megsebesült. 1918- ban őrvezétői rangban szerelt le. Az Alberti és Irsa kereskedők és iparo­sok körének elnöke, valamint elnöke volt az ipartestületnek, melynek je­lenleg székelnöke stb. Állandóan 6—7 alkalmazottal dolgozik. Felesége: Mil­­liám Erzsébet. Freund Lajos tüzelő és építő anyag­kereskedő. * 1888. Dusnok. Iskoláit Pakson és Bécsben végezte, ahol 1904-ben a bécsi kereskedelmi akadé­mián nyert diplomát. 1914-ben a 38. gy. e.-hez vonult be, mellyel az össze­omlásig t eljesített szolgálatot. 1918- ban lett önálló kereskedő Kalocsán, ahol azóta vezeti tüzelőfa és építő­anyag kereskedését. Freund Zsigmond malomtisztviselő. * 1899 Igló. Középiskoláit ugyanott végezte, majd bevonult a 67. gy. e.­­hez, mellyel az orosz és olasz fronton küzdött. Leszerelése után Péterrévén családi malmukban helyezkedett el, majd a Zenta Roskányi malom rt. tisztviselője lett, innen kiutasítás foly­tán Pécsre költözött, ahol a patacs­­cserkúti malmot bérelte. Később a soroksári malmot vette meg, majd 1932-ben Sükösdön a Júlia malom ve­zetését vette át. Felesége: Uhr Józsa. Gy. Imre. Három fivére vett még részt a világháborúban. Fried Albert a Weisz és Fried ap­rítóanyag kereskedelmi kft. beltagja. * 1906. Sarkad. Középiskoláit Békés­gyulán végezte, majd magántisztviselő volt. Jelenleg fenti cég társtulajdo­nosa. Friedl István kereskedő, Hangya Szöv. üzletvezető. * 1908 Hajós. A hajósi Hangya Szöv.-ben tanulta szak­máját, majd mint segéd Veszprémben működött. 1927-ben került Hajósra a Hangya Szöv. üzletébe, mint üzletve­zető és azóta is ott működik. Közben katonai szolgálatot is teljesített. Fele­sége: Dobos Mária. Gy. István. Fried Miksa oki. mérnök * 1885 Debrecen. 1907-ben kapott a Buda­pesti műegyetemen oklevelet. Sok évi működés után 1931-ben megalapította Szigetelő és Aszfaltipar gyárát. A világháborúban a hadi vasútépítő osz­tálynál szolgált. Friedmann Adolf férfiszabómester. * 1888 Tiszaujlak. Iskolái elvégzése után Beregszászon tanulta ki a férfiszabó ipart, amelyben 1904-ben szabadult fel. Iparában 1919 óta önálló és Bátyán 1932 óta van üzlete. Felesége ugyan­itt szatócsüzletet vezet. 1915-ben vonult be a 12. h. gy. e.-hez, mellyel az orosz fronton harcolt és megsebesült. A Kcsk. tulajdonosa. Felesége: Maller Irén.- 53

Next

/
Thumbnails
Contents