Csatár István et al. (szerk.): Pest-Pilis-Solt-Kiskun vármegye és Kecskemét th. jogu város adattára (Pécs, 1939)

II. rész. Pest-Pilis-Solt-Kiskun vármegye megyei városainak és községeinek története

1786- ból származik az a rendelet, melyben a király az új rőf használatát írja elő.

1787- ben tiltó rendelkezést adott ki a város arra vonatkozólag, hogy a nemes búzát holmi cserépedényekért cserébe senki kezéből ki ne adhassa, de még italféléért se. Egyáltalán: a búzatermést a városból kivinni senkisem merészelheti, minden mennyiségre ott volt vevőnek maga Halas város. 1787-ben amúgyis volt gond bőven. Ekkor kezdődött a török háború, Halas több mint 50 katonát állított ki. Felsorolni is sok, mi mindent kellett Halas városának elvállalnia hadi hozzájárulások címén. Elsősorban a hadsereg podgyászszekereink fuvarozása, a hadsereg részbeni ellátása volt igen nagy sor számukra. Egyedül Halas városa másfélezer porció szalmát, közel 23 ezer porció szénát adott szűkös-magáéból 1789-ben. Egy évvel később is súlyos volt a tehervállalás. A császári sereg eltartásához olyan hozzájárulást adott Halas egymaga, mely meghaladta anyagi erejét: 5036 mérő zabot, 155 pozsonyi mérő tiszta búzát, 1934 mérő kétszerest és így tovább.

A régi városi jegyzőkönyvek lapozgatása közben feltűnik, hogy alig akad más bejegyzés éveken és éveken keresztül, mint a hadviselés költségeihez való hozzájárulások adatai. Az 1792-ben megszavazott hadiadóból Halasra több mint 3545 forint fizetésének terhe jutott. Az országgyűlés szavazta meg ezt a hozzájárulást, ennek tehát hiány nélkül eleget kellett tenni.

Az 1793-ban megindult francia háború idején Halas 13 katonát küldött a seregbe, egyre-másra állította ki embereit más években is, talán csak 1790-ben volt valami kellemesbb küldetésben is részük, II. Lipót koronázási ünnepségén, amikor hatan vettek részt a bandériumban.

1794-ben 54 katonát állított ki Halas városa. 1795- ben a Jász-Kun-kerületek 12.000 pozsonyi mérő zabot ajánlottak meg, ebből Halas 2122 vékával vállalt részt. Holott ebben az esztendőben hosszú, hideg tél viszontagságai alatt elhulltak a marhák s a kerületek az adóból nem engedtek.

1794 nyarán olyan rendkívüli szárazság és hőség perzselte végig a határt, hogy 1795 tavaszán kenyeret kellett kiosztani a nyomorgó szegényebb néposztály között.

1796-ban 64 katonát adott Halas városa, továbbá 51 lovat; az országgyűlésen megajánlott 6 millió forintból 4508 forint esett Halasra.

1798-ban 32 katona vonult be innen, 1800-ban új lovasezredet állítottak fel, melyben 67 halasi embert számoltak össze. Ugyanebben az ezredben 1801-ben 6, 1802-ben 7, 1803-ban további 9 katona volt halasi. Az

1804-ben tartott összeírás idején 8391 lólekből állt a város lakossága. A nemesség azonban nem esett az összeírás kötelezettsége alá, eszerint 200 nemes embert kell hozzáadnunk az előbbi számadathoz.

1805-ben bevonták a céhek alakítására kiadott királyi szabadalom-leveleket, de hamarosan újakat adtak

ki ezek helyett. Ugyanez évben megkapta a város a negyedik országos vásár tartására szóló engedélyt is. A városi orvos számára ez évben építettek állandó lakóházat és a nevezetesebb építkezések közé sorolható a római katholikus tanítói lak is.

1806- ban a boltnyitás monopóliumát meg akarta szüntetni a város tanácsa, de a redemtus lakosoknak engedélyt adott. A kerületek ellenzése azonban megakadályozta a rendelet kiadását. Akkori viszonyokhoz mérten virágzó volt a kereskedelem Halason. Van egy feljegyzés arról, hogy a városi aljegyző, Tóth János uram maga is kereskedett. Tóth István vasárus volt a társa s együtt igyekeztek a vagyongyűjtésben, igen jelentős eredménnyel.

1806 februárjáig Halason tartózkodott az 1805 végén hazaérkezett Nádor-huszárezred egyik osztálya. A németországi csatatérről jöttek, parancsnokuk Illésy Sándor volt. Egy 1805-ből való okirat szerint az akkori felkelés idején Halas 53 legényt és 61 lovat állított az inszurrekció rendelkezésére, sőt a nádor parancsára ezenfelül még 80 tagú állandó őrség ügyelt a város határában a közrend biztonságára. Éjjel-nappal váltották egymást az őrhelyeken Halas módos gazdái.

1807- ből való az az érdekes okirat is, melyben egy Tallér Mihály nevű árendásnak megengedte a tanács, hogy magát a város lakosai sorába felvétethesse, mivel a hosszú pereskedés alatt sikerült igazolnia, hogy 22 esztendőn át egyhelyben lakott Halason. Czifra Imre József nádor elé vitte ügyét, így érte el, hogy Kiskun- Halas lakosai sorába felvették. Ezidőtájt a városi tanács nemcsak a pusztákon, hanem a kertiházakban is eltiltotta a lakást. Súlyos büntetéseket róttak ki az engedetlenkedőkre, kimutatták, hogy az állandó künnlakás gonosztettek elkövetésére alkalmas. Van egy figyelemreméltó „véleményes jelentés“ ebből az időből:

1. A pusztai lakosok a közszolgálatra akkor és annyiszor, amint kellene, nem vétethetnek elő, s a hadnagyoknak kell utánuk lótni-futni.

2. Gyermekeiket Isten félelmére, keresztény erkölcs és polgári rendtartásra nem nevelhetik, ellenben mindenféle gonoszságra, rossz emberek és lopott jószágok lappangtatására van alkalmuk és gyermekeik is ezt tanulják meg tőlük, s vad indulatokban, törvény és parancs ellenes magatartásban nőnek fel.

3. Nem élvezhetnek előnyt a künnlakó gazdák a benntlakók felett azzal, hogy ők még árendásságot is vállalnak, mégha a bérbeadók özvegyek vagy hivatalnokok is. Nem lehet megengedni, hogy a bérbeadással bérlő és bérbadó egy személyként teljesítsen szolgálatot. Egyedül a kertészettel foglalkozó öreg emberek és kisebb gyermekek számára engedélyeztessék a künntlakás, ők egyben őrzői is lehetnek vermeknek és takarmánynak.

1807 decemberében Szeged városa átírt Kiskunhalas városának azirányban, hogy együttes erővel vessenek gátat a betyárok elszaporodásának. Kiskun-66