Csatár István et al. (szerk.): Pest-Pilis-Solt-Kiskun vármegye és Kecskemét th. jogu város adattára (Pécs, 1939)
II. rész. Pest-Pilis-Solt-Kiskun vármegye megyei városainak és községeinek története
alább adókedvezményben részesítsék őket, aminek teljesítéseképen 750 forintot engedtek el az 1703. évi adójukból. A zaklatások ezután nem szűntek meg. 1706-ban a császári csapatok Rabutin vezérlete alatt Halason átvonulva, azt teljesen kifosztották és feldúlták. A legelrejtettebb élelmiszereket is felkutatták, úgyhogy a lakosság minden tartalék nélkül maradt. Egy esztendővel később ismét a szegedi várparancsnok üzent rá Halasra, hogy haladéktalanul szállítson négyezer darab kenyeret. Nem volt szerényebb az ellenfél sem, mert Földvárról is befutott a parancs, hogy a halasi polgárság 35 mérő lisztet, ugyanennyi takarmányt szolgáltasson be a halasi kuruc csapatoknak. Később Károlyi Sándor követelt még 900 darab kenyeret. A két ellenfél között nehéz szerepe volt Halas magistrátusának, mert nemcsak kétfelé kellett állandóan adóznia és hadihozzájárulási terheket viselnie, hanem ezenfelül mindkét irányban lojális magatartást kellett tanúsítania. A császáriak is, a kurucok is elvárták a fegyveres támogatást. A magyar érzelmű községnek sikerült kibújnia az- alól, hogy a labancoknak katonát küldjön, de Rákóczit saját csapataikkal is lelkesen támogatta. 1708-ban Farkas János főhadnagy vezetett 50 emberből álló szakaszt a kuruc sereg zászlói alá. Amikor pedig a harcoló felek mindegyike megkívánta Halas városától, hogy résztvegyen az országgyűléseken, az elöljáróság bölcsen ide is, oda is küldött az országgyűlésekre követeket. Az onódi országgyűlésen Halász Yáczy István jelent meg a város képviseletében. A császáriak pedig Pozsonyba rendelték a halasi követeket, akik ott meg is jelentek. Nemsokára azután a kuruc sereg letette a fegyvert. Egyideig még nyögte a város a hadviselés terheit, így Eszterházy Antal seregét látták el 1709-ben élelemmel, következő évben pedig Bik László, és Draguly kuruc vezérek kaptak hadaik számára kenyeret és abrakot, de 1710-ben bezárult Halas történetének ez a fejezete. Az évtizedes küzdelmek kimerítették a lakosságot, pihenésre vágytak a katonák és békés munka után a polgárság. A város kuruc csapatai meghódoltak Herberstein császári tábornoknak, az elöljáróság pedig menedéklevelet kért a város számára Mersche tábornoktól, hogy a további zaklatásoknak elejét vegye. Az idők változásainak jele volt az is, hogy a város felülről kapott felszólítást a károk összeírására, melyeket a hadjáratok alatt főleg a rácok pusztításai következtében szenvedett a lakosság. 1717-ben még egy megpróbáltatás érte a várost. Szavoyai Jenő herceg ekkor indította meg döntő hadjáratát a török ellen és vonult Belgrád alá. Annak ellenére, hogy Halas oltalomlevelet kapott a hercegtől, mely mentesítette a haditerhek alól, ennek nem volt foganatja, mert az átvonuló katonaság mégis behajtott a városon csaknem 300 forint értékű élelmiszert és megkövetelte 500 előfogat szolgáltatását is. Szegedig vontatták a halasi fuvarosok a hadsereg felszerelését. A következő évben újabb fuvarszolgáltatásra kényszerítették a várost. A harcizaj elültével mégis megindult a fejlődés Halason és környékén. A város lakossága természetesen ebben az időben is főleg őstermeléssel él, mint régebben, de ez a város fekvéséből és a vidék természeti viszonyaiból következik. A város területe a török uralom alatt jelentékenyen megnagyobbodott. Azelőtt 10—12 falu osztozott határán. A hódoltság alatt e falvak lakói elszéledtek, vagy a városokba húzódtak, így a gazdátlanul maradt földek a városhoz csatoltattak, mint legelők. A török világban a lakosság főfoglalkozása az állattenyésztés volt, mert a földmivelés nagyobb biztonságot igényel, ami a török garázdálkodás alatt távolról sem volt meg. így a lakosság csak saját szükségletére termelt, viszont a lábasjószágot veszély esetén könnyebben magával vihette és békében is jobban értékesíthette. A győri és más országos vásárokra nagy falkákban hajtották a szarvasmarhát, ahol azt külföldi kereskedők vásárolták össze. Az állattenyésztés további előnye az állomány gyors regenerálódása is. Az állat a tágas legelőkön gyorsan a szinte korlátlan mennyiségben szaporodhatik. így Halason is néhány évvel a törökök kitakarodása után több mint ezer szarvasmarha és mintegy húszezer juh volt a lakosság birtokában. A juhtenyésztéssel hamarosan alábbhagytak a halasiak, mert a hosszúszőrü subán kívül más szükség nem volt a birka bőrére. Egyébként is a juhnyáj rontotta a nemesebb jószág legelőjét. Egyidőben a birkatartás be is volt tiltva. Bár a kurucháború után a szabadcsapatok kora is leáldozott, a város lakossága még sokszor károsodott kisebb rablóbandák és egyes zsiványok betörései miatt. A legelőkön bőségben élő nyájat gyakran dézsmálták ezek a gonosztevők, akiket még ebben az időben nem hívtak betyároknak. Ez az elnevezés eredetileg a nőtlen pásztorokra vonatkozott, míg a garázdálkodó szököttkatonákat és a csapatokba verődött martalócokat hajdúknak nevezték. Ezek a kóbor katonák Halas vidékén rengeteg pusztítást vittek véghez, úgyhogy 1663- ban megszervezték az ú. n. paraszt-vármegyét, melynek Kecskemét volt a központja. Parasztokat védő csapatokat szerveztek, de felszerelésük csak balta és fokos volt, így nem szánhattak sikeresen szembe a fegyveres hajdúkkal. Ezek sokszor menedéket is kaptak a városban. Deák Ferenc is ilyen hajdufőnök volt eleinte, aki később a Rákóczi-szabadságharcban, mint egy kuruc sereg vezére, tett hírnévre szert. Az iparosrend igen gyér számmal volt képviselve Halason a szatmári békéig. Ebben az időben az egész iparűzés három-négy szárazmalomra szorítkozott. A kézművesek később települtek le és főleg német származásúak, a takácsok azonban magyarok. 63
