Csatár István et al. (szerk.): Pest-Pilis-Solt-Kiskun vármegye és Kecskemét th. jogu város adattára (Pécs, 1939)
II. rész. Pest-Pilis-Solt-Kiskun vármegye megyei városainak és községeinek története
A budai liva adóösszeírása 1559- ben 47 házat említ a községben. A török idők delén, a XVII. század elején már fennállott a sződi ref. egyház. Az 1733—34 évi török adólajstromok már csak 8 adóköteles házat sorolnak fel. Ekkor a váci nahije kerületébe tartozott Sződ. Buda visszafoglalása utáni időkben megkezdett császári összeírás 1690-ben lakott helynek mondja a községet. 1715- ben 14 adóköteles háztartást találnak Sződön, de 5 év alatt ez a szám már egyharmadával emelkedett. Ebben az időben mint puszta, Dunapatajhoz tartozott. A község történetének az 1744. év tragikus állomása, amikor a lassan fejlődő község csaknem teljesen leégett. A tűzvész utáni építkezések során 1746-ban épült fel a r. kát. templom is. Sződ 1834- ig a Madách-család birtokában volt. Amikor Grassalkovich szervezni kezdte hatalmas gödöllői uradalmát, Sződ is csakhamar a nagy uradalom részévé lett. A szabadságharc helyi emléke az 1849 ápr.-i osztrák és a júliusi orosz csata, amelynek színtéréül a Sződ határáig terjedő környék szolgált. A lakosság még a közelmúltban is azt tartotta, hogy az ú. n. Várdombon valaha erődítmény állott. A XIX. század végén újra nagy tűz pusztított a községben. A rohamos fejlődés, a békeidők gazdasági lehetőségei mellett csakhamar sikerült a lakosságnak a tűz pusztításait feledtetnie. Sőt ebben az időben az építkezések fellendülése, vállalatok keletkezése, a forgalom emelkedése folytán Sződ történetének eddigi legszebb korszakához érkezett el. Szövetkezetek, gyárak alakultak, számos szép ház és egész nyaralótelep gazdagítja a községet. VÁCDUKA. Első Árpád-házbeli királyaink idejében Vácduka a Záh-nemzetség birtokában volt. A XIII. század végén Záh Mihály eladta a községet a Rátót-nemzetségnek. Az 1332—37. évi pápai tizedjegyzékben is megtalálhatjuk a helység nevét. Vácduka ekkor egyházkormányzatilag a szolnoki főesperességhez tartozott, amely a váci egyházmegye egyik kerülete volt. A XVI. és XVII. század pusztító évei a községet is eltüntették, lajtosai részben elpusztultak, részben elszéledtek. A XVIII, században megindul a telepítés, amelynek során a község újra lakottá válik. Ebben az időben dezséri Rudnyászky József és Muzslay Gábor, pesti főszolgabíró volt Vácduka földesura. A jobbágyfelszabadítás idején báró Rudnyászky Zsigmond birtokába került a község. A határ tagosítása 1858-ban történt. A tagosítás idején Torray Andrásné volt Vácduka legnagyobb birtokosa. Mindmáig is ismeretlen a r. kát. templom építésének ideje. VÁCHARTYÁN. Nem régen őskori temetőket hoztak felszínre a község határában végzett ásatások. Váchartyán tehát már az ókorban lakott telep volt. Hazánk történetének első századaiban e helység a Rátótnemzetség birtokába tartozott. 1323-ban rátóti Pores István fia László váchartyányi birtokait az Ákos-nemzetségbeli Micsknek idegenítette el. Az új birtokos később báni méltóságba került. A községben a margitszigeti apácáknak is volt birtokuk; Zsigmond király uralkodása vége felé, 1426-ban Váchartyánt Miklós váci püspöknek és Gothal Lászlónak adományozta. Ebben az időben ördög Miklós is a helység birtokosaként szerepel, de földjeit csakhamar elcseréli Zsigmond királlyal más jószágért. A község 1430-ban zálogbirtokként a Rozgonyiakhoz kerül. Nemsokára vélegesen a család birtokába kerül a község. 14-38-ban Albert király néhány környékbeli helységgel együtt a Rozgonyiaknak adományozta Váchartyánt. A török összeírások Hartián néven említik. Mint a váci nahije községe 4415 akcse adót fizetett. A XVII. század második felében elpusztult a község és 1690-ig lakatlan pusztaként említik a különféle lajstromok. De nemsokára újra benépesült, mert 1695-ben már XU portával rótták meg. A XVIII, század elején mindjobban szaporodnak lakóházai. A XVIII, század eleién létesült a r. kát. plébánia. A ref. temnlom 1785-ben énült. A község földiéinek tagosítását már 1843— 46-ban megejtették. Ebben az időben 16 egész úrbértelek volt a helységben. VÁCKISŰJFALU. A községről a legelső biztos nyomokat az 1932. évi pápai tizedjegyzékben találjuk. A török hódoltság idején elpusztult e helység is és csak a XVIII, század elején kezd újra betelepülni. Ekkor Tót-Üjfalu néven említik az összeírások. 1737-ben a Koháry-család volt a község földesura. Grassalkovich, a gödöllői uradalom tulajdonosa lett a XVIII, században az egész környék és ezzel együtt e község birtokosa. A hercegi uradalom feloszlása után előbb a Sina bárók, később egy belga bank kezébe került a falu. A belgáktól magyar birtokosok vásárolták meg a helység határában fekvő földeket. Váckisújfalu nevezetessége Füredy Mihály, a Nemzeti Színház híres művészének síremléke, amely a község temetőjében pihenő művész hamvai fölé emelkedik. VERESEGYHÁZ. Legrégibb történetéről nem sokat tudunk. A XV. század első felében a Szántai Laczk-család birtokai közé tartozott. V. László király a veresegyházi Laczk-család ingatlanait önti Ország Mihálynak és Némái Kolos Jeromosnak juttatta. Veresegyház nem pusztult a török hódoltság idején. 1691-ben félporta után fizetett adót a helység. A református egyház már a XVII. században fennállott. A ref. templom 1718- ban a katolikusoké lett; az új kálvinista templomot 1786-ban építették. A szabadságharcig a nagyváradi káptalan és a váci püspökség volt Veresegyház földesura. Az úrbéri összeírás 1848- ban 42 V* másodosztályú úrbéri telket talált a helységben. Az úrbéri ügyek rendezése után 1864- ben tagosították a község határának parcelláit. PÓTLÁS (Nyomás alatt érkezett adatok.) Kiskőrösi járás GÁTÉR, Eredetileg Pálmonostora község pusztája volt, amely csak a legutóbbi időkben alakult önálló községgé. A népvándorlási emlékeknek leggazdagabb lelőhelye Magyarországon. A község első lakóházát Sváb Imre építette, mely jelenleg a Katona Antal örököseié. Az új község ma is megőrizte tanyarendszerét, mely fejlődését nagyban gátolja. JAKABSZÁLLÁS. Tulajdonképen Szabadszállás nagyközség baromjáró pusztája volt, mely 1896-ban osztatott fel végleg és azóta indul fejlődésnek. 1924-ben alakult önálló nagyközséggé, de a tanya rendszer miatt falu jellege azóta sem tudott kifejlődni, annyira, hogy belterülete még ma sincs kijelölve. 41
