Csatár István et al. (szerk.): Pest-Pilis-Solt-Kiskun vármegye és Kecskemét th. jogu város adattára (Pécs, 1939)
II. rész. Pest-Pilis-Solt-Kiskun vármegye megyei városainak és községeinek története
falak közé. A helység azonban mégsem néptelenedett el, sőt gvaí'apodott, mert Székesfehérvár lakóinak nagyrésze is idemenekült, miután a törökök 1543- ban elfoglalták városukat. Ráckevén Szeged i-Ki s s István indította meg a református vallás mozgalmát és már 1564-ben elérte, hogy egyházközsége megalakulhatott. A szerbektől 1563-ban átvették a reformátusok a templomot és hitelveiknek megfelelően átalakították. A mostani szerb templom 1305 táján épült. A kiváltságokat a későbbi királyokkal is elismertette Ráckeve, így 1626-ban Bori Mihály és Kun Mihály, továbbá K o t z k i t h István szerezte meg a város részére a kiváltságlevelet. Majd 1646-banIII. Ferdinánd hagyta jóvá előjogaikat. Ráckeve sorsa 1643-ban kedvezőtlenebbre fordult. Az egész országot sújtó nagy járvány, a félelmetes pestis ide is betört és valósággal megtizedelte a lakosságot. 1655-ben ismét pestis szedte áldozatait a községben. Két évvel később meg tűzvész martaléka lett a szorgalmas, gyarapodó ráckeveiek otthona. 1684-ben a Buda alá érkező felmentő seregek közül egyes csapattestek Ráckevéig jutottak el, ahol a békés lakosságot megsarcolták és kifosztották, ugyannyira, hogy nagyrészük más vidékre menekült a harácsoló sereg elől. Buda visszavétele után a győztes hadsereg parancsnoksága súlyos adókat vetett Ráckevére is. Zsoldosokat szállásoltak el a városban, de pénzbeli hozzájárulásokat is követeltek a város lakosaitól. 1691-ben ismét pestis pusztít Ráckevén és több mint száz áldozatot követel. 1695- ben Esterházy nádor Csepel szigetét Heister tábornoknak adta el, aki azt haláláig bírta. 1698-ban Savoyai Jenő herceg kapta birtokul Ráckevét. A Rákóczi-szabadsághare idején kurucok szállásolták el magukat a szigeten. Ekkor Ráckeve is hozzájárult élelmezésükhöz, ezenfelül készpénzben 600 forintot is fizetett. Két évvel későbben Söt é r Tamás kurucai tartózkodtak Ráckevén, ami újabb terheket jelentett a lakosság számára. 1709- ben a ráckeveiek a Dunán át menekülő kuruc csapatoknak segédkeztek, amiért a császári parancsnokság a község vezető embereit 4 hónapon át fogságában tartotta. 1722-ben Savoyai Jenő herceget nagy ünnepség keretében iktatták itt be birtokjogaiba. A herceg szép kastélyt építtetett birtokán. A béke helyreálltával Ráckeve lakossága újra munkához lát, egymásután alakulnak a kézműves-céhek, így 1721-ben a csizmadiák, 1729-ben a molnárok céhe létesül. 1780-ban a ráckevei birtokokat Mária K r is z t i n a főhercegnő és A1- b e r t herceg kapta meg. A főhercegnő 1799-ben történt elhalálozása után Albert herceget iktatták be, mint földesurat, a ráckevei domíniumba. 1802-ben, amikor ismét tűz pusztít a községben, közel 250 ház minden berendezésével és gazdasági felszerelésekkel pusztult el Ráckevén. Albert herceg nagy jótevője volt az elemi csapások miatt gyakran károsult helység népének. Többször személyesen látogatta meg őket. Ilyenkor nagy szeretettel és tiszteletadással fogadták és ünnepségeket is rendeztek patrónusuk látogatásának örömére. A nagy tűzvész után csak rövid négy esztendőn át élhetett Ráckeve népe nyugodt munkában. 1806-ban irtózatos árvíz pusztította el javaikat, ezt követően 1809-ben, 1817-ben, 1820-ban ismét és ismét elöntötte az ár Ráckeve területét és tette egyre szegényebbé kétségbeesett lakóit. 1822-ben Albert herceg elhalálozását őszinte szomorúsággal gyászolta a község népe. Az uralkodó család birtokába ment át ezután a ráckevei hercegi uradalom. 1831-ben a hónapokon át tartó kolerajárvány úgyszólván megtizedelte Ráckeve lakosságát, mely a sorozatos árvízkatasztrófák miatt amúgy is nagy küzdelmet folytatott megélhetéséért. 1876-ban ismét nagy árvíz pusztított a községben. Ekkor sok épületen kívül a hajóhíd is összeomlott. Az 1898-ban megismétlődő árvízkatasztrófa télidőre esett: jéggéfagyva maradt ekkor heteken át a házak között a víztenger. A sok elemi csapás ellenére is fejlődött a község, szorgalmas, vallásos népe nem vesztette el életkedvét és hitét, ennek köszönhető, hogy ma egyike a legemlítésre méltóbb helységeknek. SZIGETBECSE. 1497-ben Beatrix királyné birtokai között szerepel a Szigetbecsóhez tartozó Csepeszigettel együtt. De a községről jóval régebbi feljegyzéseket is találunk. Ezek szerint a középkorban Fejérvármegye solti székéhez sorolták. Adatunk van arranézve is, hogy Vesszűs és Becsei Töttös váltották magukhoz 1842-ben. De már öt évvel később a király vagyonában látjuk megint. Kevésszámú és szegény nép élt hosszú időn át Szigetbecsén. Erről a török kincstár adókimutatásai beszélnek 1638-ból, amikor mindössze három olyan házat találtak a községben, melyek adófizetők voltak. Ebben az időben Szigetbecsét a ráckevei járás községei között tartják számon. Lakói ekkor magyarok voltak, de ezek is odahagyták a szegény szülőfalut és áttelepedtek Makádra. A néptelenné lett községben azután a rácok próbálkoztak tanyát verni. Amikor később, mintegy három évtized múlva, 1710 körül, stájer és ausztriai németek kerestek itt új hazát, a rácok is felkerekedtek és Lórév községben telepedtek meg. 1715-ből fennmaradt adólajstromok ugyan még említést tesznek az ottélő 12 magyar család adóköteles házáról, de ez a szám is lecsökkent 5 magyar házra 1720-ban. A többi német adóköteles ház volt, szintén nem valami sok, hiszen 1737-ben Szigetbecsén mindössze húsz ház volt. 1794-ből való a község első pecsétnyomója; ez még Becse felírást viseli. Szigetbecse 1848-ig a koronauradalomhoz tartozott. — Elemi csapások nem akadályozták fejlődésében a községet, csupán egy ízben, 1860-ban pusztított nagyobb tűzvész Szigetbecsén. SZIGETCSÉP. 1280 körül Cséptelek néven szerepel a helység. Ebben az időben egyetlen háza sem volt még: lakatlan pusztaság az egész terület, amely 1450-ben a budavári basák kezére kerül. Középkori templomának máig is megvannak az alapjai. A ráckevei járás községei sorában hiába keressük Szigetcsépet 1633-ban, mert a helység egyetlen adóköteles házáról úgy emlékezik meg a török adólajstrom, hogy Csepán község keveset jövedelmez a kincstárnak. Szigetcsép tehát Csepán népen szerepelt ezidőtájt. Nyolcvan esztendővel később már tíz az adózó házak száma, míg 1720-ban 23 ház adózott. Ezek között 18 szerb háztartás volt, tót 3, magyar mindössze 2. A görögkeleti szerbek 1777-ben építették meg templomukat, míg a római katholikusok plébániája 1862-ben létesült a helységben. Az egész község teljesen elpusztult az 1838. évi árvízkatasztrófa idején, de hamarosan kiheverte a lakosság a nagy megpróbáltatást, olyannyira, hogy a szomszéd községbeliek közül is egyre többen telepedtek meg az újjáépített községben. 1848-ig Szigetcsép a ráckevei uradalomhoz számított. Még két ízben jegyeztek fel a község életéből szomorú napokat: 1870- ben borzalmas tüzvihar tette tönkre, aztán hat évvel később, 37
