Csatár István et al. (szerk.): Pest-Pilis-Solt-Kiskun vármegye és Kecskemét th. jogu város adattára (Pécs, 1939)
II. rész. Pest-Pilis-Solt-Kiskun vármegye megyei városainak és községeinek története
adataink, gyér lakosságról, de utána a kuruc-labanc csatározások folyamán ismét elpusztul a község. 1750 táján költöznek be újra a lakosok, akik mind magyar nemzetiségűek voltak. A község levéltárában máig is megvannak a telepítési okiratok, közülük a legrégibb 1692-ből származik. Az oklevelek szerint a helység új telepesei valamennyien nemesi családokból származnak. A községi pecséten, mely 1701- ből való, eey magyar lovaskatona látható. 1775-ben árvíz pusztítja el a helységet, úeyhogy a lakosok más helyet választanak a falu számára. Ezután énült a református templom. 1784-ben. A szabadságharc kitöréséig a Wattaycsalád birtokában volt a község, a hozzátartozó Pusztaszentkirállyal együtt. DAB. A XTTI. század végén még nem volt lakott a község területe, de 1313-ból már van róla adatunk, mely szerint a DaM-nemzetség telepedett itt meg. 1453-ban már a Sáry-családot tál álluk itt mint földbirtokost. A község nem pusztult el a török uralom alatt sem, az 1695-i évi föb'egyzés megemlékezik róla. Ekkor egy félporta arányában adózik. A református esrvház hamarosan megalakult a törökök uralma alatt: 1652-ből van róla adatunk. A község pecsétje 1686-ból származik, „Dabi falu pöcsétle“ köriratot viseli. 1720-ban végzett összeírás szerint 29 iobbágytelek volt a község területén. 1803-ban épült a református egyház temploma, melyben több értékes kegyszert őriznek, ezek közül Nagy István nemes ember ajándékozott igen szép aranyozott miibeccsel bíró kelybeket. 1737-ben pedig selyemmel hímzett oltártakarót kapott a templom. A községet ezidőben főleg a magyarság lakja. A mult század eleién Nagy István, pestmegyei főiegyző nagy kiterjedésű gyümölcsöst létesített a községben, mely a mai napig is a leszármazottak birtoka. Ez a kiváló gazda volt a megalapítóia az Országos Gazgasági Egyesület faiskolájának is. Ebben az időben gróf Ráday- és Boemelbnrg-családoknak voltak itt birtokai. Ezenkívül a Papp-család birtokai említésre méltók. DÖMSÖD. A község környékén már a legrégibb időkben kiváló gyümölcsöt termeltek. Némelyek a község nevét is ebből származtatják. Az oklevelekben említett „Demsed“, „Dumsud“, vagy az 1291-ben kelt irat szerint „Gumschud“ a Gyümölcsöd szóval volna azonos. Az utolsó Árpádházi királyok idején királynői birtok volt a község területe. Egy 1291- ben kelt oklevél arról szól, hogy a királyné menyasszonyi ajándékul kapja felséges urától Dömsödöt, az átellenben fekvő Ráckevei sziget helységeivel együtt. Ehhez járultak Somlyó, Dienes és Föveny nevű szigetek is. Fenena királyné továbbajándékozta birtokait a Margitszigeti apácarendnek. Királynéi birtok volt a környék egész területe Zsigmond király ideiében is, aki 1424-ben neiének, Czilley Borbálának ajándékozta, több más birtokkal együtt. Utána egyideig Fejérvármegyéhez tartozott a község. Hunyadi János kormányzása idején Dömsödi Kalmár Dénes udvari ember tulaidonában volt a föld, Mátvás király halála után pedig, 1492-ben a Rozgonyi-család volt itt a földbirtokos. A török hódoltság alatt sokat seznvedett a község népe. Emellett a református vallás szabadon teriedt, lígybogv 1558-ban Dömsödi Haiós István földbirtokos, továbbá nagyszámú jobbágya, köztük Mészáros Tstván, Földváry Péter, Cser Gergely egyházközséget alapítanak. A földeket a budai török spah’k birták hűbérben, ezek közül 1648—85-ig Ámhát basa volt a legutolsó híibérúr. A törökök kiűzése után a gróf Kohárycsalád kapja birtokul a községet. Az új uralom nem jelentett könynyebbséget a lakosságra nézve, mert 1691-ben egy egész porta arányában kellett adóznia, emellett még további 500 forintot fizettek katonai élelmezési hozzájárulás címen. 1659-ben már két és fél portát állapítottak meg a helységben. A Rákóczi-szabadságharc idején, 1703-ban a község 60 köpönyeget készített a fejedelem vitézei számára. A Koháryak a földbirtokot a Beleznay-családnak adták zálogba. Ez volt a helyzet az 1770-es úrbérszabályzás idején is, amikor Beleznay Miklós és Mihály gazdálkodtak ezen a birtokon, mely 167 úrbértelket tett ki. A Beleznayaktól a Podmaniczky-család veszi át a birtokot, ők kezelték egészen a szabadságharc kitöréséig. KISKUNLACHÁZA. Amenyiben hitelt lehet adni a szóhagyománynak, a községet Kun László királyról nevezték el, aki mulatozásai közben gyakran tanyázott itt, így a diszes lakot a nép elnevezte Lackóházának; később Lacházára rövidítve azt. Zátnhó néven is szerepel a följegyzésekben. Á török világban keveset hallani a községről. 1651- ben a református egyház már itt itt folytatta tevékenységét. Ebből az évből származik a község pecsétnyomója: „Lack-házi falu pecsétii 1651“. 1741-ben óriási árvíz tette tönkre a helységet, csak azután építette fel a lakosság a falut a mai helyén, mert előzőleg a Duna közelségében laktak. A református templom is ebben az esztendőben épült. 1747- ben már mint rendezett tanácsú község szerepel és rohamosan fejlődik minden tekintetben, mígnem az 1838-i árvíz, mely Pestet is rombadöntötte, Kiskunlacházát is elsöpri. Két évvel később tűzvész pusztított a községben. 1876- ban az árvízkatasztrófa ismétlődött meg, 1883-ban pedig megint lángok martalékává lett a falu. A községben 1839 óta tartanak országos vásárokat. A milleneumi ünnepségek ideién, a 48-as érzelmű lakosság Kossuth Lajosnak szobrot emel a községben. Az áldozatkész közönség Horvay Jánost, a nagy művészt bízza meg az emlék elkészítésével és fényes külsőségek mellett megy végbe a szobor leleplezése 1902 év októberében. LÓRÉV. A honfoglalás korában a vezérek birtokukba vették ezt a területet, mely továbbra is az Arpádházi fejedelmek birtokában marad. A régi okmányok Portns equorum-nak, majd 1276-ban Loureu-nak, 1453-ban Lwrew-nek írják. A törökök kiűzése után az elnéptelenedett vidékre szerbeket telepítettek le. Ezek a szerb családok nagyrészt Becséről származtak ide. Az itteniek közül máig is igen sokan viselik a becsei előnevet. A Rákóczi-szabadságharc után ismét szerbek költöztek erre a vidékre, de most egyenesen hazájukból, Szerbiából jöttek át ide végleges letelepedésre. Az 1720-ban kimutatott 20 adófizető telek — kettő kivételével — mind szerb kézen volt. A korona tartotta birtokában a környéket ezután is, egészen a szabadságharc megindulásáig. A község nevéhez szomorú eseményként fűződik a császárhü gróf Zichy Ödön fejérvármegyei főispáni helytartó itteni kivégzése, akit 1848-ban Görgey tábornok ítélt halálra. Zichy grófot Abonyból szállították Görgey huszárjai Lórév községbe, a kivégzés színhelyére. A szabadságharc leverése után a császári kegy hálája abban mutatkozik meg, hogy a tulajdonában lévő ráckevei uradalom intézősége a kivégzés he-35 3*
