Csatár István et al. (szerk.): Pest-Pilis-Solt-Kiskun vármegye és Kecskemét th. jogu város adattára (Pécs, 1939)
I. rész - Szamosi József: Pestvármegye népművészete
szállás, Szabadszállás, Kerekegyháza, Kiskúnhalas stb. vidékein.) A tollak és bokréták ősi díszei a kalapoknak, csak a virágbokréták újabbak. Toll, bokréta csak a fiatalság kalapdísze. A besorozott katonák (rekruták) és vőfélyek a kalapon színes pántlikát viselnek. Kiskunságon a lobogós-ujjú ing az általános. Nem házi kender, hanem bolti vászon vagy gyolcsból készülnek. A férfi ing derekatlan, rövid volt, ma inkább hosszú derekú. Az ing elejét és hátulját ráncba szedik. Ujja mindinkább kézelős és felálló, zárt nyaka van. Kétszárú nadrágféle az alföldi férfiak jellegzetes ruhadarabja: a gatya (bőgatya), melyet a derékon madzaggal kötnek „korcába“. Nyári időben ma is általános viselet. A férfiruha anyagok még a mult század második felében is a bőr és a szűr (posztó). A század végére az olcsó gyári posztó majdnem teljesen kiszorította. Ilyen posztóból készült már a mente, mely a ködmönhöz hasonlóan derékban szabott, szegélye fekete báránybőr. Talán a huszárok jellegzetes mentéje is mintául szolgált. A mentéhez — melynek gazdag zsinórozása volt — hozzátartozott az ugyancsak zsinórdíszítésű nadrág. Szabásában lényegében nem különbözik a székely harisnyától. A zsinóros mente divatja nem tartott sokáig, helyébe az ujjas vagy mándli (a német Mantel szóból) lép, mely a polgári osztály felsőruhájával megegyező kabát. A felsőruhához tartozik az ujjatlan posztómellény, a nép nyelvén kismándli, lajbi vagy pruszlik, amelyet fém pitykegomb sorokkal, gyakran zsinórozással díszítenek. Nyáron kabát nélkül is viselik. Az alföldi magyar nép nadrágja régi szabású és formájú, zsinóros; lefelé a csizmaszárnak megfelelően szűkül. Háború óta igen elterjedt a priccsesz- (briccsesz) nadrág (angol lovas-sportolók nadrág utánzata), mely a földbirtokosoktól és gazdatisztektől szállott le a néphez. Ahol a nép nem csizmát hord, ott a cipő és bakkancshoz megfelelően pantallót hord, a városi polgári-úri osztályhoz hasonlóan. Lábbelinek mindkét nem a csizmát használja. Az utóbbi időben az asszonyok s leányok kezdik levetni ezt az ősi lábbelit és csattos félcipők-ben, sőt a „puccos“ menyecskék selyemharisnyás lábukon magassarkú cipőben „divatoznak“. Ma a városhoz igazodó, várost utánzó életmód természetes folyamat az egyszerű népnél. Nem más ez, mint vágy a „magasabb“ polgári életrend, a városi kultúra után. * Népi műveltségünk megismerése és megbecsülése minden magyar öntudattal bíró embernek, talán nem túlzás — kötelessége. Magyar népünk évezredes, örökölt, megtartott és továbbhagyományozó műveltsége az a csodálatos mesebeli kút, amelyből mindenkor merítenünk kell, valahányszor a magyar élet átrendeződésére, magyarabbá formálására szükség mutatkozik. Magyar népi kultúránkkal vagyunk külön szín, külön hang, külön ízlés, külön nyelv Európa népei közt s erre mindvégig büszkék lehetünk. Felhasznált irodalom: A magyarság néprajza I—II. Bp. 1937. Báthy-Györffy-Viski: Magyar népművészet Bp. 1928. Malonyai Dezső: A magyar nép művészete I—V. 1908—1925. Borovszky Samu: Magyarország vármegyéi és városai. (19. Pest-Pilis- Solt-Kiskun vm. I—II.) Báthy Zsigmond: Különös formájú kályhaszemek. Ért. 1904. Beluleszkó Sándor: A magyar hímestojások. Ért. 1905. Biczó Ilona: Nagykőrösi fejfák. Ethn. Ért. 1908. Csányi Károly: Magyar parasztfazekasok munkái. A műgyűjtő II. 1928. Cz.: Magyar temetői fejfák. Magy. Iparműv. V. Divald Kornél: Régi magyar hímzések. Magy. Iparműv. 1918. Divald Kornél: Habánok vagy magyar fazekasok. A műgyűjtő III. 1929. Erdei Ferenc: Futóhomok. Bp. 1937. Ébner Sándor: A budapestkörnyéki (palóc) községek népi kendermunkája. Ért. 1927. Fábián Gyula: A mézeskalács. Ethn. 1913. Ferenc Kornélia-Palotay Gertrud: Hímzőmesterség. Bp. 1932. Fél Edit: Harta néprajza. Bp. 1935. Népr. Fűz. 2. szerk. Györffy. Györffy István: A magyar szűr. Ethn. 1926. 2. sz. Györffy István: A magyar szűcshímzések. A műgyűjtő II. 1928. Györffy István: A magyar népi ruhahímzések. Bp. 1929. Hermann Ottó: Pásztoremberek remeklése. Ethn. 1892. Hathalmi Gabnai Ferenc: Budapestvidéki haj és kendő viselet. Kemény György: Mézeskalácsosok. Magy. Népr. Fűz. IV. 4. sz. Madarassy László: Alföldi pásztorok szíjjártó készsége. Ethn. Ért. 1906. Madafassy László: A magyar pásztorművészet. Kincses Kalendárium. 1932. Papp László: A kecskeméti viselet múltja. Ethn. Ért. 1930. Szabó Kálmán: A suba és mestersége Kecskeméten. Ethn. 1923—24. 1—2. Szabó Kálmán: A régi Kecskemét küzdelmei a színes népviselet ellen. Ethn. 1931. 2. sz. Szabó Kálmán: Csengetyű és kolomp a kecskeméti pásztorság kezén. Szmik Antal: A csipke a magy. népművészetben. Népélet 1925. 1—2. Torbágyi Novák József Lajos: Kapubálványfejek. Ethn. Ért. 1926. Novák József Lajos: A temetők népi művészete. Ethn. Ért. 1926. Novák József Lajos: Homokmégy népi művészete. Ért. 1909. Tálasi István: A kiskunsági népi állattartása. Népr. Fűz. 6. sz. Timkó György: Guzsalyfák és rokkaszegek. Ért. 1909. Veres Péter; Az Alföld parasztsága, Bp. 1936. 166
