Csatár István et al. (szerk.): Pest-Pilis-Solt-Kiskun vármegye és Kecskemét th. jogu város adattára (Pécs, 1939)

I. rész - Imrényi-Szabó Imre: Pestvármegye építészeti emlékei

húzódó építményeket, hogy azok nemes formáit megösmerve bátorítást nyerhessünk a jövő falusi építészet irányítására.

Figyeljük meg csak jól a mindig egyszerű és világosan áttekinthető alaprajzi megoldásokat és az ezekből logikusan kifejlesztett derűs és nyílt homlokzatokat. A minden felesleges tornyot és cikornyát elkerülő tetőzeteket, amelyek fazsindely, nád, vagy szalmafedés mellett is olyan keresetlen úri megjelenést biztosítanak az épületnek és harmonikusan illeszkednek bele az alföldi táj hangulatába.

Az itt közölt képanyag csak csekély töredéke felvételeinknek. A rendelkezésemre álló terjedelem mellett csupán arra szorítkozhattam, hogy csak példákat mutassak be mind arról, amit Pestvármegye falusi építészetének kialakítására nézve a legjellemzőbbnek találtam. (I. 10., 11. és 12. kép.) (II. 1. és 2. kép.)

A falusi házak legjellemzőbb része a tornác. A tornác építése eredetileg a nyitott tűzhelyü konyhának nyújtott védelmet az esős időjárás alkalmával a szabadban végzendő munkáknál. Ez nyújtott a ház lakóinak menedéket a forró nyári nap sugarai ellen. A magyar vidéki lakóház gazdagabb építészeti kiképzése főleg a tornácra szorítkozott tehát. (II. B. és 4. kép.)

Eredetileg a tornác a ház udvari részén, az egész épület hosszában vonult végig és az utcai homlokzatnál egyetlen kapu zárta le. Ez elrendezés költséges volta miatt később a tornácot az épület egy, vagy két oldalán elhagyták, vagy befalazták, esetleg csak az udvari traktus középső részét képezték ki tornácszerűen. Nagy számban találunk olyan megoldásokat is, melyeknél az épület bejárata előtt egy külön kiugró bejárati előtornácot építettek. (Kecskemét környéke.)

A tornácok formai kiképzése a legnagyobb változatosságot mutatja. A XVIII. sz. közepe táján még a boltívekkel kiképzett tornác volt általános. A klasszicizmus térhódításával a latinos műveltségű földbirtokos osztály építkezéseinél előbb a pilléres, majd az oszlopos elrendezésű tornác-megoldás terjedt el. Az udvarházak hatása alatt csakhamar a legegyszerűbb parasztházak homlokzatain is megjelent. (II. 5., 6., 7. és 8. kép.)

A boltíves és oszlopos forma közötti átmenetet érdekesen példázza egy Úszód községbeli parasztház, ahol az ismeretlen mester az oszlopos tornác egyik nyilásközébe — valószínűleg a bejárati tengely kihangsúlyozása céljából — egy boltíves szakaszt iktatott bele. (II. 9. és 10. kép.)

A bejárati szakasz, vagy az épület középtengelyének kihangsúlyozása igen gyakori. Egy alsódabasi kúriánál a pilléres tornác-megoldás középső részén kettős oszlopokat alkalmaztak. Találunk példákat, ahol a középső oszlopállást megkettőzték, sürítették, előugratták, vagy pedig az oszlopok fölött oromfallal és manzardtetővel hangsúlyozták ki. (III. B. kép.)

Kisebb épületeknél gyakori a falpillérek közé helyezett két oszlopos megoldás (in antis) sokszor egészen különleges elhelyezéssel. (III.

4. kép.)

Érdekes példája a változatosságra való törekvésnek egy alsódabasi udvarház, ahol a pillérek a homlokzat síkjára diagonálisan —- élükkel kifelé fordítva — állanak, ami a klasszicizáló jellegű homlokzatnál egyenest forradalmi újításnak hat. (III. 5. kép.)

A bemutatott képanyag között különös figyelmet érdemel még egy átlósan szimetrikus tornác-megoldás, ahol az L alakban megtört alaprajz mindkét végén pillérek közé foglalt oszlopokkal bíró, azonos megoldású, két kisebb tornác nyert elhelyezést. (III. 6. kép.)

Ugyanilyen változatosságot találunk a tornácokat alátámasztó építészeti elemeknél is. A boltívek, vállpárkánnyal, ívpárkánnyal tagozottak, vagy minden tagozás nélküliek, a pillérek fejezettel, lábazattal, tükörmélyítéssel és konzolokkal vannak kiképezve, vagy teljesen simán maradnak.

Az oszlopok hol a klasszikus arányokon is túlmenően légiesen karcsuak, sűrű elhelyezésűek, megjelenésükben az utak mentén álló sudár jegenyesorokra emlékeztetnek, hol rövidebb és zömök arányaikkal a tele gabonászsákok jóleső nyugalmát idézik emlékezetünkbe.

A bemutatott példák között találunk néhány egészen egyéni megoldást, melyek közül csupán egy kunszentmiklósi tornác nyolcszögletes oszlopait és egy Fájsz községbcli parasztház kockafejezettel kiképzett pilléreit, egy pilisi volt vendéglő korsó alakú oszlopait, végül egy göböljánosi lakóház tönkös oszlopfejeit kívánom felemlíteni. (III. 7. és 8. kép.)

Ugyancsak rendkívül változatosak az egyes postamens és mellvédfal megoldások is. Egy kiskunlacházai tornác falazott mellvédjének belső oldala ülőpadokkal van ellátva. Az egyes mellvédek, fa és vasrácsozatainak nemesen tartózkodó nyugodt díszítése az egyszerű eszközökkel is elérhető szép megoldásoknak iskolapéldáit mutatják.

Az utcai homlokzatok legtöbb helyen már a mindenáron való modernizálásnak estek áldozatul. Csak kisebb számban találhatók már épületek, melyek eredeti bájos homlokzatukat többékevésbbé megőrizték. A korabeli kiképzések főleg csak az oldal és hátsó homlokzatokon maradtak

152