Keleti Ferenc et al. (szerk.): Pest megye múltjából. Tanulmányok (Budapest, 1965)
Blaskovits János - Lábadi Lajos: A M. K. P. Pest megyei szervezeteinek kiépülése a felszabadulás kezdetétől az 1945-ös országgyűlési választásokig
vezetőket. Segítséget nyújtanak a váci szervezetnek az üzemi és vasúti pártszervezetek kiépítésében. Létrehoznak egy pártiskolát és további szemináriumokat szerveznek a tagság ideológiai-politikai iskolázására. Versenyt indítanak a községek között az üzemek beindítása, az aratás megszervezése érdekében. Az észak-pestmegyei rendőrparancsnoksággal karöltve megvizsgálják a rendőrség munkáját, a hibákat kijavítják.65 A gyömrői járási titkárság június 15-e és július 1-e között a következő kérdésekkel foglalkozott: járási összvezetőségi ülést tartott, ahol az alábbi főbb napirendi pontokat tárgyalták meg: újjáépítés, az aratási muka megszervezése, földművesszövetkezetek szervezése. Megbeszélést tartottak a járási főjegyzővel a szövetkezetek szervezéséről, a rendőrparancsnokkal, rendőrségi ügyekről. Maglódon résztvettek egy vezetőségi ülésen, ahol a pártszervezet szervezeti erősítéséről, politikai befolyásuknak növeléséről tanácskoztak. Járási összvezetőségi ülésen megbeszélték a járási titkárság kéthónapos munkatervét és határozatot hoztak, hogy ennek alapján a községi szervezetek is munkatervet dolgozzanak ki. Maglódon kéthetes pártiskolát indítottak és minden községben szemináriumot szerveztek. Három népgyűlést tartottak, minden községben rendszeressé tették a heti pártnapok tartását.65 Hasonló volt a többi járások tevékenysége és ilyen sokirányú tevékenységgel találkozunk a községi pártszervezeteknél is.67 Végül érdemes idézni az észak-pestmegyei megyebizottság anyagával visszamaradt feljegyzést, amely a megyebizottság munkamódszerét tárgyalja. E feljegyzés szerint a megyebizottság hetenként tartott ülést, ahol a következő kérdések szerepeltek: 1. a politikai helyzet; 2. a reszort-felelősök beszámolói; 3. határozatok hozatala és végrehajtásának ellenőrzése. A feljegyzés szerint a megyei titkár hetenként tartott megbeszélést a reszort-felelősökkel. A megyebizottság rendszeresen készített kéthetes kiszállási tervet, amely rögzítette, hogy a megyei bizottság tagjai 3—4 napig tartózkodnak egy-egy járásban, itt járási, illetve községi vezetőségi üléseket szerveznek, taggyűléseken, pártnapokon, stb. vesznek részt. Végül a feljegyzés szerint a megyebizottság titkára kéthetenként minden járási titkárral külön megbeszélést tart.68 A pártszervezetek sokirányú, dinamikus munkája tovább növelte a párt szervezeti erejét, politikai befolyását. Erre az időre a többi koalíciós párt is kiépítette szervezeteit. 1945 augusztusában a járási pártszervezetek összesítő jelentései szerint a pártok taglétszáma a következőképpen alakult:69 Járás Községek száma Lakosság lélekszám MKP SZDP NPP FKGP szerv. szám taglétszám szerv. szám taglétszám szerv. szám taglétszám szerv. szám taglétszám Szentendrei j.18 — 13 1 28310 3 060 2 190 7 1 472 Budakörnyéki j.27 133 090 27 5 363 23 4 851 5 46820 3 098 Központi j.10 87 100 10 3 955 10 6 670— — 10 2 940 Váci j.27 — 24 2 219 24 2 82110 1052 13 1 530 Szobi j.17 23 742 6 537 7 439 6 180 12 1 463 Ráckevei j.17 51 566 16 1 948 12 1 125 10 1022 13 1 922 Monori j.13 69 930 13 2 6816 1 470 9 1347 9 2 509 Gyömrői j.8 27 985 8 1 654 6 1 391 5 709 5 1 09 i Aszódi j.13 38 000 13 986 10 925 3 190 11 1 998 Gödöllői i.16 83 910 16 2 454 15 3 903 n1 1051 14 2 247 Összesen: 166-15623 077 110 26 655 44 6209 114 20 544