Keleti Ferenc et al. (szerk.): Pest megye múltjából. Tanulmányok (Budapest, 1965)

Krizsán László: Az 1919-es tanácshatalom és előzményei Pest megyében - Vigh Károly: Az ellenforradalom hatalomra jutása és rémuralma Pest megyében

alakulása hozott döntő fordulatot 1918 őszén. A párt tudatosította a tömegekben, hogy a szociáldemokrácia által követelt parlamenti rendszer csupán a polgári demokratikus állam keretei között működhet, s hogy éppen ezért mindazok, akik alkotmányozó gyűlést követelnek, eleve lemondanak a proletariátus hatalomra jutásáról. Akik viszont a proletárdiktatúráért harcolnak, azoknak szervezni, erősíteni és forradalmi feladatok szolgálatába kell állítaniok a tanácsokat. A Vörös Újság 1918. december 11 -i száma e tekintetben az alábbi iránymutatást szabta: ,,A proletárság feladata építeni a munkástanácsokat, a katonák és földmíves szegénység tanácsait, előkészülni az utolsó, a döntő harcra a tanácsok kereteiben.”117

„A tanácsok keretében” vívott harc eredményét igazolja, hogy a falusi tanácsok gyakran nyújtottak hathatós védelmet a falu szegényeinek a földesúr és a hatóságokkal szemben, hogy a fegyveres erő — a katonatanácsokban végzett munka eredményeként— 1918—19 fordulóján nagyobb részében már a forradalom oldalán, a kommunisták befolyása alatt állt.

A néptanácsok államigazgatási funkcióikat általában kétféleképpen gyakorolták: önállóan működtek, kivonva magukat a hivatali függés kényszere alól, vagy megbízottaikon keresztül ellenőrizték a helyén maradt elöljáróság intézkedéseit. Az utóbbira az aszódi munkástanács szolgáltatott iskolapéldát. A munkástanács működéséről Matolcsy Kálmán községi főjegyző 1919. február 13-án kelt jelentését idézzük:

„A forradalom napja óta községemben a rendet az aszódi szervezett munkásság tartja fenn ma is . . . A népre feltétlen megnyugtató, ha a helyi hatóság működését pártatlannak és igazságosnak, a köz- és magánjog tiszteletbentartójának, védelmezőjének elismert szociáldemokraták képviselői: a helybeli szervezett munkásság bizalmi férfiai, a helyi hatóság működését állandó jelenlétükkel ellenőrzik, támogatják, s lelkiismeretesen irányítják, mert a nép a bizalmi férfiakban a maga bizalmának letéteményesét látja.”118

Az aszódi munkástanács két tagot a községházára, másik kettőt pedig a főszolgabírói hivatalba küldött. A közigazgatást ellenőrző bizalmiak napi 10 korona veszteséggel végezték munkájukat, mivel gyári keresetük átlag napi 50 korona volt, a hivatali napidíj pedig 40. „A különbséget saját elhatározásuk folytán áldozták az eszmének.”119 A bizalmiak, napidíjuk biztosítására javaslatot tettek, hogy azt progresszív adó formájában a háborúban meggazdagodott polgárok fizessék.120

A nagykátai főszolgabíró — akinek működését az aszódi példa nyomán ugyancsak a munkástanács kívánta ellenőrizni — visszautasítva a február 16-i népgyűlés határozatát, inkább elhagyta hivatalát, mintsem a tanács ellenőrzése alatt dolgozzék.121

1919 elejétől, tapasztalva a munkás-és néptanácsok forradalmi tendenciáját —- nehogy elveszítse bázisát az államigazgatásban — a szociáldemokrata párt nagy lendülettel kezdte meg a saját tagságából alkotott tanácsok szervezését. A szociáldemokrata vezetők a tanácsokkal szemben elutasító álláspontot képviseltek a forradalom első hónapjaiban, s nézetükre általában vonatkoztatható az újpesti szociáldemokraták véleménye, akik a kormány hatalmi jogkörétől várták a kedvező helyzet megteremtését a munkáshatalom átvételére! Az újpesti szociáldemokraták álláspontját az államigazgatás forradalmi átalakításának érdekében a forradalomtól való félelem, a munkáshatalom elutasítása hatja át:

„Újpest város nemzeti tanácsában képviselt összes polgári pártok fel315