Keleti Ferenc et al. (szerk.): Pest megye múltjából. Tanulmányok (Budapest, 1965)
Krizsán László: Az 1919-es tanácshatalom és előzményei Pest megyében - Vigh Károly: Az ellenforradalom hatalomra jutása és rémuralma Pest megyében
hiányos, adatai—-melyek az 1897—1898-as esztendőkre vonatkoznak — még így is megdöbbentőek. E szerint: ,,A csendőrök megöltek 51 munkást, megsebesítettek 114 munkást. Házkutatást tartottak 54 városban és községben több száz munkásnál. 62 városban és községben tiltottak be gyűléseket. Elfogtak és hosszabb ideig vizsgálati fogságban tartottak 295 munkást. Kiutasítottak és eltoloncoltak 36 városból 274 munkást. Brutálisan véresre vertek a börtönben 34 munkást. Börtönbüntetést kaptak összesen az elvtársak 47 645 napot. Fogházbüntetést 14 120 napot. Államfogház-büntetést 3320 napot. Összesen: 65 085 nap, vagyis 178 év és 115 nap szabatott ki. Pénzbírságban: 34 624 korona volt a kiszabott büntetések összege.”5 A munkásmozgalmak a féktelen terror ellenére szélesedtek, és jelentős sikereket értek el Pest megyében is. 1897. július 5-én dr. Eloch Henrik lovag gödi téglagyárában 200 munkás sztrájkba lépett. A főszolgabíró szerint a sztrájk az előző vasárnap Kőbányán tartott szocialista kongresszus hatására robbant ki. A kongresszuson ugyanis a gyár négy munkása résztvett, és ezek agitáltak a munka beszüntetése érdekében. A főszolgabíró a járás valamennyi nélkülözhető csendőrét Gödre vezényelte, a további, nem kívánatos események meggátlására.6 A téglagyári munkások mozgalmát azonban nem sikerült csendőrkordonnal csupán Gödre lokalizálni. Három hét múlva, 1897. július 30-án mintegy 15 000 résztvevővel kirobbant a téglagyári munkások országos jelentőségű sztrájkja. A munkásoknak, szervezetlenségük ellenére is, számottevő eredményeket sikerült kiharcolniok.7 A téglagyári munkások ezen nagyarányú mozgalmában a kezdeményezés kétségtelenül Floch lovag gödi téglagyárának alkalmazottai közül indult ki. Hasonlóan eredményes bérharcot vívtak 1897 nyarán a budafoki kádárok.8 1897 őszén a munkásosztály helyzete tovább romlott. Amint október 19-én a váci főszolgabíró a főispánnak jelentette, az újpesti gyárak „több ezer munkást készülnek elbocsátani. Ez télre katasztrofális lehet.”9 Az elbocsátásokra abban az időpontban került sor, amikor már egyébként is ezrek tengődtek munka, nélkül. A váci főszolgabíró idézett levelénél egy három nappal korábban kelt, ugyancsak a főispánhoz intézett beadványában arról panaszkodik, hogy: „A felmerülő nyomor enyhítése annyira igénybe veszi a vagyonos osztály áldozatkészségét, hogy nem képes a munkások nagy tömegének nyomorán segíteni.”10 Ilyen helyzetben hajtották végre a tőkések 1897 őszén a munkások tömeges elbocsátását. Az embertelen élet- és munkakörülmények, a munkanélküliség és nyomor megszüntetését, illetve megjavítását célul tűző bérmozgalmak mellett 1898- ban előtérbe kerültek a megyében is a munkásosztály politikai megmozdulásai. 1898 tavaszán az általános, titkos választójog mellett tüntetett impozáns felvonulással Újpest munkássága. Kispesten, Szentendrén és Budafokon pedig felvonulás nélküli gyűléseken tiltakoztak tízezrek a reakciós választási rendszer ellen.11 Az erősödő hatósági terror és a kizsákmányolás fokozódása időszerű feladatként állította a munkásosztály elé a spontán megmozdulások irányítását, a gazdasági és politikai harc szervezését és összefogását. E célok megvalósítása érdekében ült össze 1899. május 21—22-én a szociáldemokrata párt kez295
