Keleti Ferenc et al. (szerk.): Pest megye múltjából. Tanulmányok (Budapest, 1965)
Eperjessy Géza: A Pest megyei céhes ipar 1686 - 1872
levő, „kivált Tolna Vármegyebeli Mező Városokban új privilégiummal bíró Mesterek által megszűnés nélkül mocskoltatnak”.10 A kontársorból akartak kiemelkedni az önálló céhszervezet felállításával a rákoskeresztúri és péceli molnármesterek is. Öt „keresztúri, pétzeli, a Rákos és Egres Vizeken levő Molnár” 1808-ban a Pest megyéhez írott folyamodványában panaszosan írja, hogy a „Czéhbeli Molnár Mesterek által kontároknak lenni méltatlanul neveztettünk”. Pedig nemcsak az őrléshez értenek, hanem —• a tanult molnárokhoz hasonlóan — a faragáshoz, ács- és asztalosmunkához is. De „mint úgy nevezni szokott kontárok . . . más Czéhbeli Molnároktól Legényeket” nem kaphatnak, s a eéhbeliek nem ismerik el a náluk dolgozott legényeket. Gróf Thoroczkay Terézia „Pétzeli Jószágainak Arendatora és plenipotentiariussa” is igazolta 1808. dee. 20-án írott levelében, hogy a kérelmezők mind a vízi-, mind a szárazmalmok készítéséhez, s „az áts munkát meg tenni” is alkalmatosak. A folyamodók a környék földesurainak ajánlását is mellékelték kérésükhöz. Az ajánlások között olvashatjuk, hogy az egyik kérelmezőnek, Pásztor Jánosnak apja is molnár volt, ennek halála után 3 évig dolgozott „gr. Teleky Joseff ő Nagysága Ócsa(i) száraz Malmában”. — Később azonban céhes mesternél igyekezett tudását tökéletesíteni és bizonyítványt szerezni. A kérelmezők a földesurak mellett még a pesti sütőcéh ajánlására és az általuk végzett „közmunkákra” is hivatkoznak: ,, . . . a mi Méltóságos és Tekintetes földes uraságainknak . . ., helységeknek, és a pesti kenyér, zsemlyesütőknek . . . bizonysága szerint . . . mindenféle lisztet mívelünk, és gríz, árpa, köles s több némű kását csinálunk ... és ezek mellett ezen Tekintetes megyének köz hídgyait, épületeit illető munkákat, akár mikor parancsol, rendre megtesszük légyen” . . . A nevezett molnárok végül arra is hivatkoznak, hogy nemcsak legényeket nem kapnak, hanem még saját fiaikat sem szabadíthatják fel molnárnak céhszabadalom nélkül. Ezért kérik, hogy mint filiálisokat a pesti céhhez kapcsolják őket, s „azoknak Valóságos Czéhbeli Rendszabássait, Articulussait annyai Magyar Nyelvünkre fordítattván” adják ki számukra.11 Hasonló kérelemmel — s abban hasonló indokolással — fordultak a nádorhoz a, péceli, rákoscsabai, ecseri, monori és gombai takácsok is. Arra hivatkoztak, hogy a Dunántúlon „Posontul fogva, egész Pétsik” (Pécsig), mindenütt van a takácsmestereknek privilégiuma, s ennélfogva legényeket és inasokat is tarthatnak, csak nekik nincsen kiváltságuk. Jellemző azonban, hogy a nevezett falusi mesterek nemcsak céhkiváltságot akarnak szerezni és így jogot biztosítani maguknak a legénytartásra, hanem ugyanakkor monopóliumra is igyekeznek szert tenni. A folyamodók — céhlevél híján — tulajdonképpen még kontárok, mégis azt kérik a nádortól, hogy a céhenkívülieket szigorúan tiltsák el mindenütt az iparűzéstől. ,, . . . méltóztasson el tiltani fuserságot . . . Sehol ne legyen szabad Kontárul, és Generális Artikulus nélkül mesterséget folytattni” ... A kontárkodás eltiltásából — teszik hozzá naív ravaszsággal — nemcsak nekik, hanem elsősorban az uralkodónak volna haszna: „Az Pedigh Fölséges Királunknak is jó hasznára lenne. Mert Artikulus Vakságért Szép Pénzt fel venne. Mert tsak itt Pest Vármegyében kelleno valami 6 artikulus Váltsák, ha egyszer el Tiltódna Kontárság, és úgy szinte Többi Vármegyében is” 246
