Keleti Ferenc et al. (szerk.): Pest megye múltjából. Tanulmányok (Budapest, 1965)
Spira György: Parasztsors Pest megyében a jobbágyfelszabadító forradalom küszöbén
így tehát — bármennyire sajnálatos is ez — számszerű adatok felsorakoztatása helyett továbbra is annak egyszerű megállapítására kell szorítkoznunk, 1. hogy a megyebeli parasztság birtokában 1848 előtt mindvégig az úrbéres állomány méreteit jóval meghaladó nagyságú földterület van, 2. hogy a parasztkézen lévő földek különféle csoportjai közül a legfontosabbak, az úrbéres területek és a szőlőföldek, továbbá az irtványok, valamint a majorsági jobbágyok és zsellérek birtokai bizonyos fokig növekednek, a legterjedelmesebb telkenkívüli szerzemények, a majorsági bérföldek viszont némileg megfogyatkoznak az 1848-at megelőző évtizedek folyamán, s 3. hogy ha a parasztkézen lévő földterület a maga egészében talán a majorsági bérföldek megfogyatkozása ellenére sem szűnik is meg gyarapodni, terjeszkedése semmi esetre sem képes lépést tartani a paraszti háztartások számának növekedésével, az egyes parasztcsaládokra jutó átlagos földterület tehát ilyen körülmények között is fokozatosan szűkül ebben az időszakban. A vetésterület növekedése és a szántóföld termőerejének csökkenése Itt azonban mindjárt meg kell jegyezni azt is, hogy a legfontosabb művelési ág keretébe tartozó földeknek, a kenyérgabonát termő szántóknak a megyebeli parasztok összessége által évről évre ténylegesen bevetett területe nagyobb arányban növekszik, mint a teljes paraszti birtokállomány egésze, s ennek megfelelően az egyes átlagos helyzetű parasztcsaládok évenkint bevetésre kerülő szántóterülete sem csökken olyan mérvben, amilyenben a rendelkezésükre álló teljes termőterület. Ennek az oka pedig nem egyedül s nem is elsősorban az, hogy a parasztok helyenkint réteket is felszántanak és gabonatermesztésre fordítanak (bár ez is megesik162), hanem főleg az, hogy fokozatosan kisebbedik az általuk évenkint bevetetlenül hagyott ugarföldek kiterjedése. A kecskeméti járás 55 községe közül például 24-ben a lakosok 1767-ben még kétnyomásos rendszer szerint művelik meg szántóikat (vagyis a szántóterületnek évről évre váltakozóan hol az egyik, hol a másik felét ugarnak hagyják), s csupán 31 azoknak a községeknek a száma, amelyeknek a lakói 1767-ig már teljesen áttérnek a háromnyomásos gazdálkodásra (az évenkint ugarnak hagyott határrészt a szántóterület egyharmadára korlátozva).163 1828-ban viszont ugyanezek közül a községek közül már csak háromnak a határában találkozunk kétnyomásos rendszerrel, a többinek a határában ekkor már mindenütt háromnyomásos gazdálkodás dívik. S hasonló a helyzet ez idő tájt megyeszerte: az 1828-i adóösszeírás szerint kétnyomásos gazdálkodás a megye teljes úrbéres szántóterületének ekkor már csak 7,2%-án található, a háromnyomásos rendszer keretei közé tartozó szántók részaránya viszont 91,5 %-os, a szántóterület fennmaradó 1,3%-án pedig egyenesen „egynyomásos” (vagyis ugartalan) gazdálkodás folyik.164 És az évenkint ugaron hagyott területek összeszűkülésének valóságos ütemét a fenti adatok nem is tükrözik híven: a valóságban ekkor (vagy nem sokkal ezután) már az ,,ugar”-t is rendszeresen bevetik egy sor olyan község határában, amelyet az összeírás még három- vagy éppen kétnyomásos gazdálkodást folytatónak állít. így például tudjuk, hogy az ,,ugar”-t vagy legalább annak egy részét már 1836-ot megelőzően be szokták vetni a kecskemétiek,164a a tápiógyörgveiek,165 a monoriak166 és a tinnyeiek.167 S még inkább elharapózik az ,,ugar” bevetése 1836 után (amikor is az országgyűlés, 224
