Keleti Ferenc et al. (szerk.): Pest megye múltjából. Tanulmányok (Budapest, 1965)
Wellmann Imre: Pest megye parasztsága és az úrbérrendezés
napja, illetve karácsony előtt is megillesse. Robot dolgában, emlékezünk, szántáskor négyes, egyébkor kettes iga volt az általános előírás; a megye urai, jól tudván, hogy legtöbb helyen 6—8 igást fog a paraszt szekere, ekéje elé, úgy fordították a dolgot, hogy ugyanannyival dolgozzék nekik is, mint magának. A robot kettőzését szőlőművelés és szüret idején is elő kívánták írni. Hallgattak viszont a munkába menet, munkából jövet s az etetés-itatás idejének beszámításáról; arról, hogy az úrdolgának negyedrészét télvíz idejére kell hagyni; hogy amikor távolabbi munkahelyen egy végiében négy napi munkára fogja jobbágyát a földes úr, nyáron elegendő legelőről, télen megfelelő hajlékról s alkalmatosságról köteles gondoskodni. A hosszú fuvart négy igás helyett annyival akarták végeztetni, amennyivel szükséges. A maguk részéről még lőport is sajnáltak volna adni a kártevő vadak irtására kirendelt parasztnak. Ezek után az úrbéri bizottság joggal állapította meg: egyebekben a szöveg csaknem mindenütt szóról szóra egyezik a nyomtatott Urbáriummal — hol van hát a maguktól felajánlott könnyítés ? Hiszen ahol eltérés tapasztalható, az mind a jobbágy rovására történik, az ő sanyargatására való, egyszóval helyenként jelentős súlyosbítása az általános előírásnak. Maga a helytartótanács még jobban kiemelte ezt. Azt írja Pest vármegye — fejtegette —, hogy csak keveset változtatott az Urbárium nyomtatott szövegén, holott az 5. pontig sok lényeges változtatás történt. S ezekre annál inkább érdemes felfigyelni, mert a megye olyan felajánlást tett, hogy sajátos adottságainak megfelelő urbáriumokat készíthessen, tekintve hogy az ottani nép az általános szabályozásnál sokkal könnyebb terheket visel, s ezért ez utóbbi rendkívüli hátrány és felfordulás nélkül nem alkalmazható. Most azonban kiderül, hogy az általa szerkesztett urbárium magába foglalja mindazokat az úrbéres tartozásokat, melyeket a nyomtatott szöveg előír, s nemcsak semmiben sem enyhíti őket: minden hozzáadással, módosítással s a jobbágy javára és biztonságára szolgáló pontok elhagyásával súlyosabb kötelezettségeket rak rájuk. Hozzá még az aranyforint bevezetésével, amit senki más nem kívánt idáig, a censust is növelni akarja, holott a maga példájával sem tudja kimutatni, hogy a forint értelme ez, más megyék gyakorlata is ellenkező, sőt az 1514:15. te. is 100 dénárból álló forintról beszél. Eszerint — jelenti a helytartótanács a királynőnek — a javasolt urbáriumnak nem lehet helye; Pest megyében is a másutt már végrehajtott Urbáriumot kell alkalmazni. Nem lehet ennek akadálya az sem, hogy szabad költözésű emberek laknak a megyében; akad ilyen bőven az úrbérrendezésen már átment megyékben is, különben sem áll, hogy az egész lakosság ilyen, ellenkezőleg: a bevallások szerint legalább ugyanannyi ott az örökös jobbágy. Valóban az volt a helyzet, hogy Pest megye urai, az ottani sajátos helyzethez alkalmazandó önálló szabályozás orvé alatt, azon mesterkedtek, hogy különösen munka- és pénzjáradék dolgában még az általánosan megszabottnál is többet facsarjanak ki jobbágyaikból — pedig az Urbárium a majorsági terjeszkedésben jóval inkább előrehaladott nyugati vármegyék viszonyait vette alapul. De az osztályozás és a telki állomány megállapítása is joggal váltotta ki a helytartótanács bíráló észrevételeit. Hiányolta többek között, hogy a megye csupán felsorolja a nyolc helységet, melyek szerinte osztályozás s így úrbéri szabályozás alá nem vehetők, egyszerű általános indokolás kíséretében, holott a királyi rendelet szerint egyenként kellett volna felsorakoztatnia meggondolásait. S ezenfelül kötelessége felterjeszteni a helységek meglevő, jelesül tartósabb érvényű szerződéseit, továbbá azokat is, melyek szerint 187
