Keleti Ferenc et al. (szerk.): Pest megye múltjából. Tanulmányok (Budapest, 1965)
Petróci Sándor: Pest megye újjátelepülése 1711 - 1760
nincs.131 A megyebeli szó'lőbirtokok nem nagyok: Nagykőrösön mindössze 13 olyan jobbágy él, akinek 10 kapásnál nagyobb szőlője van, 281 szőlő tulajdon 10 kapáson aluli (itt is, mint Vácott, Veresegyházán és Szentendrén a helybelieken kívül más falubelieknek is volt szőlőbirtoka). Az alföldi gabonamértékek meghatározásával egy időben szükség volna a kapásterület nagyságának pontos meghatározására is. Az bizonyos, hogy a „kapás” Pest megyében nem 90 □ -öl körüli területet jelenthetett, mint ahogyan azt általában veszik és ahogyan az Urbárium végrehajtásához kiadott utasítás is elrendeli.132 Egészen valószínű Spira György — igaz a XIX. szá zad elejéről való — számítása, amely szerint 200—300 Щ-öl között változhatott a „kapás” nagysága Pest megyében.133 A két értelmezés között való nagy különbséget talán az magyarázza, hogy ha az „egykapás szőlő olyan kiterjedésű szőlőt jelentett, amelyet az ember egy nap alatt meg tud kapálni”134 akkor ez a könnyebb művelésű alföldi homokon sokkal nagyobb terület lehet, mint a hegyvidéki szőlőkben. Ezt az értelmezést számunkra teljesen megnyugtatóan eldönti a Mezőgazdasági Tsz-ek számára kiadott Munkaegység könyvnek az a számítása, hogy az alföldi homokon régi telepítésű szőlő közepes kapálásával 200—260 □ -öl egy munkaegység, ezt pedig közepes munkaerő a ma szokásos munkaidőben is egy nap alatt megszerezheti! Különben az egy kapásra eső termésátlagok is ezt az értelmezést valószínűsítik, hiszen Pest megyében ez az átlag 2—3 akó. Ha a kapás Pest megyében is 90 D-öl volna: ez katasztrális holdra átszámítva 50 akó átlagtermést jelentene — 28 hl-t! — ez pedig az akkori talajviszonyok és igen hiányos trágyázás mellett elképzelhetetlen. Nem valószínű az sem, hogy 3—4 kapás 90 □-öllel számított szőlő fedezte volna annyi jobbágycsalád szükségletét, mint amennyinek ekkora terület hozamából Pest megyében a XVIII. században élnie kellett. Az ősi — már a hódoltság alatt is bortermelő — helyek mellett a harmincas években a megye minden olyan faluja, ahol erre a talajviszonyok alkalmasak voltak, szőlőt telepít. A szőlő munkaigényes volta miatt a XVIII. század folyamán a jobbágyok személyi tulajdona: szabadon adják és veszik egymás között.135 Telepítésére a megye is, a földesúr is kedvezményt ad: adó és a földesúri járandóság néhány évre való elengedését. A kecskeméti járásban csak a „három város” rendelkezik jelentősebb szőlőterülettel. A szőlőállomány azonban a negyvenes évekig az ősi: régi telepítésű, csupán Ceglédről olvassuk, hogy 1728-ban 73 kapás új szőlője van — a 970 régi mellett.136 A váci járás szőlő telepítése, a termés nagyobb arányú növekedése is az ötvenes évek körüli időre esik. A Duna melletti szállítás lehetősége egyre nagyobb piacot biztosít a bornak. Ugyanezért növekszik szinte ugrásszerűen Szentendre bortermése is. Az alföldi borvidékek közül máig jelentős Solt környékinek — kialakulása a harmincas évekre esik. Solton 1728-ban a meglevő 443 kapás régi mellett 152, Dunavecsén 454 régi mellett 102 új kapás szőlőt írnak össze.137 Pest megye fontosabb bortermő helységeinek termés-eredményeit az alábbiakban ismertetjük: 116
