Pataki Ferenc: Ceglédi emlékhelyek (Cegléd, 1977)

Q Ebben az épületben alakult heg q 1ÍM9 MÁRCIUS IÜ ÉNACE6LÉW NÉPTANÁ(\A (EGLEí)l !1unkás- Paraszt -Katona tanács elüdje. Eízel aCegledi munkások eiöööryették kezükbe A VÁROS VEZETÉSÉT SORSUK IRÁNYÍTÁSÁT ÁHagyar TANÁCSKÖZTÁRSASÁG so.évforddlóiám EHlÉKEimÖÜL ÉS HÁLÁ|A|HÉÍÍl ÁLLÍTATTA f EGLÉDVArOS SZOCIALIZMUST ÉPÍTŐ DOLGOZÓ NÉPE NEVÉBEN. ÜSZHPCEtiíD Városi Bizottsága CeglíbVáiíosTanácsa Haiafus Népfront Cegléd Városi Bizottsága 9 1969 9 NÉPTANÁCS MEGALAKULÁSA EMLÉKTÁBLÁJA TANÁCSHÁZA ELŐCSARNOKA 1918. október 31-én délben mór megérkezett Ceglédre a hír az őszirózsás forradalom eseményeiről, melyet lelkesedéssel fogadott a város. Másnap november 1-én megalakult a polgári demokratikus forradalom helyi hatalmi szervezete: a Ceglédi Nemzeti Tanács. Vezetősége a város módosabb polgá­raiból került ki, de ott volt már közöttük a munkásság számos képviselője is. A frontról visszaérkező katonák a Katonatanácsban tömörültek, szerveződött a szocialista párt is, a szegényparasztság is. A Nemzeti Tanács 1919. márci­us 10-i ülésén megjelent katonák, munkások és szegényparasztok mint a Néptanács képviselői — a Nemzeti Tanács tehetetlen polgári képviselőitől — átvették a város ügyeinek az intézését, 10 nappal korábban mint a Tanács­­hatalom országosan. Ezzel az ávétellel Cegléden a tényleges hatalom is a munkásság, és a szegényparasztság képviselőinek a kezébe került. Már az első ülésen jelentős határozatokat hoztak a város élelmezésének javítására. 32

Next

/
Thumbnails
Contents