Pataki Ferenc: Ceglédi emlékhelyek (Cegléd, 1988)

Ceglédi emlékhelyek

56 Földműves kongresszus emléktábla A nagyszerű tornacsarnokot 1983. augusztus 20-án adták át a város sportkedvelő lakosságának. A 44 x 25 m küzdőteret körülölelő modernségében is kedvesen megkapó épületet Szentéi Judit tervezte, aki ezért a munkájáért Ybl-dljat kapott. A csarnok utcai homlokzata előtt elhelyezett olimpiai kompozí­ciót Mihály Gábor és Somogyi Gábor közösen tervezték, a ceglédi KÖZGÉP Vállalat Széchenyi szocialista brigádja készí­tette el társadalmi munkában. Néhány év alatt közel 20 ország sportolói vettek részt színvonalas nemzetközi versenyen. Egye­sületi edzések és számos iskola testnevelési órái adják a csar­nok teljes és mozgalmas életét. A tornacsarnok helyén állott az 1896-ban épített Vigadó épülete, sok évtizeden át adott helyet a város nagyobb rendez­vényeinek. Itt tartotta 1897-ben első kongresszusát a Várkonyi István által vezetett földmunkás kongresszus. 53 községből 103 küldött jelent meg. Többek között kimondták a napi 12 órás munkaidőt, a gyer­mekmunka eltörlését. Megállapították a kubikusok és napszá­mosok bérét. Az aratósztrájkok hatására Várkonyi elérkezett­nek látta az időt az új földmunkás párt megalakítására, ezért 1897 őszén újból összejöttek. Itt az egykori Vigadó épületében alakult meg a Független Szocialista Párt. A márványtábla a Vigadó falán volt, s a két történelmi ese­mény emlékét őrzi. (Mostani helyére a Várkonyi iskola 1987-ben végzett Vili. osztályai állították fel Tyukodi István tanár segítsé­gével.)

Next

/
Thumbnails
Contents