Pásztor Mihály: A fehérterror néhány jelensége. Pest megye 1919 - 1920 - Pest megyei levéltári füzetek 8. (Budapest, 1985)
II. A fehérterror első szakasza
lakos, községi főjegyző, - II. Tóth János, 22 éves, rákoskeresztúri lakos, vasesztergályos, - Zabő Albert, 41 éves, gödöllői lakos, járásbirősági főtiszt. A fehérterror első szakaszában a váci börtönbe került politikai foglyok életkorának az átlaga 36 év felett van. Gyermekeik számának átlaga : 3,6. Négy, öt vagy hat gyermeke volt 43 személynek. ^ Ok sem érezhették "szerencsésebbeknek" magukat, mert "legalább" börtönbe kerültek, hiszen Matheikát - társaival együtt - a váci börtönből hurcolták el, és végezték ki 1919. augusztusának közepén. Ártatlan emberek tömegének élete vált bizonytalanná a letartóztatás pillanatától kezdve. Senki, soha nem tudhatta, hogy az őt letartóztató különböző karhatalmi parancsnokságok közegei - mellőzve a jogszolgáltatás legminimálisabb elemeit - valójában milyen sorsot szántak neki és társainak. A következő esetekben is "csak" letartóztatások történtek. Schmidt Rezső hadnagy, Schmidt Nándor tiszthelyettes, PappKálmán, Pap József, Pap Sándor, Bardó Farkas Imre, Barta Márton, Kristóf József pótcsendőrök Orgoványon, 1919. évi szeptember 20-tól 25-ig terjedő időben : Üregi Imre, H. Szabó János, Hajna András, Csákó Mihály és Hardi Jam orgoványi lakos polgári egyéneket azon szándékból, hogy őket megöljék, letartóztatták, elhurcolták, s "szőlőé gálati" fegyverükkel agyonlőtték. Felsoroltak követtek el a gyilkosságokat, de nemcsak őket terhelte felelősség : "Orgovány község elöljárósága és lakossága tájékoztatta az ott tartózkodó terhelteket azokról az egyénekről, akik a kommün alatt a községben vezető állást töltöttek be...........Schmidt Rezső hadnagy parancsára és közreműködése mellett : Üregi Lajos, H. Szabó János, Hajna András, Csákó Mihály, és Hardi Jam orgoványi lakos polgári egyéneket lakásukon le-81