Krizsán László (szerk.): Okmányok a felszabadulás történetéhez Pest megyében (Budapest, 1960)

I. fejezet: Pest megye felszabadulása

nokokkal. Azokon a napokon, amikor személyesen nem mentem ki az erődítési munkálatokhoz, a helyettesem, vagy valamelyik kiren­delt főtisztviselő jelent meg a gyülekeztetésen és a munka helyén is. Minden odaadásunk ellenére is a lakosság kötelességérzete elko­pott és erre az elsőrendű fontosságú feladatra való lelkikészsége nemcsak lelohadt, hanem a munkából való kivonulásnak hangulata átterjedt az egész közönségre is. A helyszíni katonai parancsnokkal értekezvén kértem, hogy példátmutató megtorlást indítványozza­nak, vagy tegyenek folyamatba. A mai nap, azaz f. hó 22-én ismét magamhoz kérettem a kapi­tányság vezetőjét, a nemzetőrség parancsnokát és a helybeli légó­­szolgálatosok vezetőjét és közöltem velük, hogy munkánk eredmé­nyével az erődítési parancsnokság nincs megelégedve, sőt hanyag­ságot lát. Egyben felhívtam mind a három tényezőt, hogy a razziák folytatásával az összes lakóházak átvizsgálásával állapítsák meg, hogy a még helyben tartózkodó lakosság közül kik nem tettek ele­get kivonulási kötelezettségüknek és hogy 24 órai folytatólagos szol­gálat elrendelésével az összes karhatalmi embereket vegyék igénybe, s holnap, azaz 23-án déli 12 óráig minden eszközt használjanak fel arra, hogy a lakosságot felkutassák és a 14 éves életkortól 70 éves korig bezárólag az összes igénybe vehető férfiakat a munkához ál­lítsák elő. Egyidejűleg kértem a karhatalom megerősítését is. Töl­­gyesy vezérőrnagy úr, mint a csendőrségi karhatalom parancsnoka ígéretet adott arra, hogy még ma délutánra újabb egységeket rendel ki a helyi karhatalom megerősítésére. A szükséges nyomtatványokkal újból elláttam a karhatalmat. Minden egyes munka teljesítésére kötelezett férfinek határozatot adunk át vétív mellett. Az összes előkerült férfiakat — miként ko­rábban tettem, ez alkalommal is — a városi tisztviselőkkel nyilván­tartásba vétetem és a holnapi napon is a városházi tisztviselők kísé­retében lesznek a munkahelyre felvezetve, ahol reggeltől estig, mi­ként tegnap is és ma is tették, a kirendelt tisztviselők külön fel­ügyelete alatt dolgoznak és csak az esti névsorolvasás után távoz­hatnak haza. A megállapított időszak elteltével a nyilvántartások­ból és a vétívekből fogjuk megállapítani, hogy kik jelentek meg és kik vonták ki magukat a munkából és az engedélyezett megtorlás­hoz az adatokat szolgáltatni fogjuk. Molnár sk. polgármester. Magyar Országos Levéltár, Hadműveleti területek kormánybiztosának iratai; 1944, 369—373. föl. 58

Next

/
Thumbnails
Contents