Krizsán László (szerk.): Okmányok a felszabadulás történetéhez Pest megyében (Budapest, 1960)

II. fejezet: A szabadság útján

A 3500/1941. M.E. számú rendelettel életrehívott vármegyei és városi Közjóléti Szövetkezetek, amelyeknek fenntartását és további működését a 347/1945. M.E. számú kormányrendelet is elrendelte, gyakorlati szociálpolitikai célú rendeltetésüknél fogva alkalmasak­nak látszanak arra, hogy az említett feladatok ellátásában meg­felelő szerepet nyerjenek. A Közjóléti Szövetkezetek feladatát ké­pezné az előadottakon kívül szántó-, vető- és arató-gépközösségek megszervezése, továbbá terményértékesítő szervek, valamint ter­ményfeldolgozó üziemek létesítése.24 Pest és Nógrád megye Állami Levéltára, Pest m. alispáni iratok; 2195/1945. 67. A Nemzeti Bizottság újjáalakítja a községi képviselőtestületet 1945, január 19. Monor. A monori Nemzeti Bizottság 1945. január 19-i ülésén határoza­tot hozott a községi képviselőtestület újjáalakításáról. A határozat szerint 10—10 MKP és Kisgazda párti, 7 szakszervezeti, 4—-4 ipa­ros és kereskedő, 4 értelmiségi (1 jogász, 2 pedagógus), valamint 1 pártonkívüli tag képezi az új képviselőtestületet. Pest és Nógrád megye Állami Levéltára, Monor község Nemzeti Bizottságának jegyzőkönyve, 1945. január 19. 68. Az új iskoláért Az Üjpesti Nemzeti Bizottság tanügyi bizottságot szervez. 1945. május 11. Űjpest. Az Üjpesti Nemzeti Bizottság 1945. évi május hó 5-én tartott ülésében határozatilag kimondotta, hogy az Iskolaszék működését felfüggeszti és Tanügyi Bizottság címen az iskolai oktatás helyes irányítására, ellenőrzésére, valamint az Iskolaszék hatáskörébe tar­tozó egyéb ügyek intézésére egy tanügyi bizottságot állít fel 15 tag­gal, amelynek tagjai minden párt részéről megnevezett két peda-24 A váci járásban ezzel egyidejűleg, a termelési nehézségek leküzdésére, meghatározott időtartamra mezőgazdasági termelőszövetkezetek szervezése indult meg. 1*2

Next

/
Thumbnails
Contents