Kende János - Szerényi Imre (szerk.): Munkásmozgalmi életrajzok Pest megyéből (Szentendre, 1985)
Munkásmozgalmi életrajzok Pest megyéből
KOVÁCS BÉLA Tolcsva, 1899—1968 51 Géplakatos, 1917-től katona, a Tanácsköztársaság győzelme után a Vörös Hadseregben szolgált. A Tanácsköztársaság megdöntése után Kanadába vándorolt, Hamiltonban, majd Windsorban élt alkalmi munkákból. 1929-ben lépett be Kanada Kommunista Pártjába, ahol hazatértéig igen aktív tevékenységet fejtett ki. 1950-ben tért haza Magyarországra. Kertészi munkát vállalt a perbáli állami gazdaságban. 1954-től a MÁV-nál folytatta ugyanazt a szakmát, innen ment nyugdíjba. 1964-ben az inárcsi szociális otthon gondozottja lett. Párttagságát 1931-től ismerték el. KOVÁCS GÁBOR Budakalász, 1902—1978 Kazánkovács. 1923-ban az Óbudai Szeszgyárba ment dolgozni, ahonnan egy sztrájk szervezése miatt elbocsátották. 1928-ig az Óbudai Hajógyárban dolgozott, majd több üzemben vállalt munkát. 1938-ban került ismét az Óbudai Hajógyárba, 1944 tavaszáig, internálásáig itt dolgozott. 1924-ben lépett be a Vas- és Fémmunkások Szakszervezetébe, 1928-ban tagja lett az óbudai Vasas helyi csoport szervező bizottságának. Három éves szemináriumot végzett a szakszervezetben, 1927-ben lépett be az MSZDP-be. Aktív részt vett a helyi pártszervezet életében, az 1931-es országgyűlési választások idején bizalmi funkciót töltöttbe, 1936 végén többedmagával újjáalakították Budakalászon az MSZDP helyi szervezetét, amelynek elnöke (1943-ig), testvéröccse pedig a pénztárosa lett. 1942 áprilisában egy hétre letartóztatták, Szentendrén tartották fogva, majd szigorú csendőri felügyelet alá helyezték. Öccsét a 402-es büntetőszázaddal Ukrajnába vitték, ahol mártírhalált halt. 1944 tavaszán — a német megszállás után — Nagykanizsára internálták. Júniusban a 410-es büntetőszázadba került, ahonnan 1944 decemberében sikerült megszöknie. A felszabadulás után megválasztották a budakalászi Nemzeti Bizottság elnökévé, majd 1945 májusában kinevezték Iparügyi Biztosnak. Ezt követően a Nehézipari Központban, majd az Általános Gépipari Központban töltött be vezetői posztokat. 1952-től 1962-ig — nyugdíjaztatásáig — a Kazángyártó- és Javító Vállalatnál dolgozott, utoljára művelettervező technológusként. 1936-tól folyamatosan tagja volt a helybeli, a felszabadulás után pedig a munkahelyi pártvezetőségnek, 1953 és 1955 között párttitkár volt. Nyugdíjbamenetele után is igen aktívan tevékenykedett a helyi pártszervezetben. Munkásmozgalmi múltját és párttagságát 1927-től ismerték el.
