Szabó Alfréd (szerk.): Munkás- és szegényparaszt-mozgalmak Cegléden 1945-ig. Részletek a város politikatörténetéből (Cegléd, 1979)

I. Agrárszocilaista mozgalom és Cegléd

AZ AGRÄRSZOCIALISTA MOZGALOM ÉS CEGLÉD

Várkonyi István tevékenysége

I.

Az 1848-as polgári forradalom, a jobbágyfelszabadítás nem oldotta meg a parasztság minden problémáját. A korábbi telkes jobbágyok egyrésze a kapitalizálódással tanyásgazda lett, vagy nem bírta a versenyt, elszegényedett. A volt zsellérek agrárproletárrá váltak. A kapitalizálódással ezek az ellentétek egyre fokozódtak. Az ipar nélküli Cegléd munkásmozgalmát elsősorban a földmunkások szervezkedése jelentette.

A múlt század kilencvenes éveinek közepén nagyarányú földmunkás- és szegényparaszt-mozgalmak lángoltak fel az Alföld legszegényebb vidékein, majd kiterjedtek Pest megye egész területére. E mozgalmak gyökerei a XIX. század utolsó évtizedében a Viharsarokban lezajlott parasztmegmozdulások példáiból táplálkoztak, s a törekvéseik időlegesen az aratósztrájkok követeléseiben csúcsosodtak ki.

Pest megyében — pontosabban a megye iparvidékeihez közel eső mezőgazdasági területeken — a szegényparasztok mozgalmai a közelükben lezajló munkásmozgalmak hatására világosabb és forradalmibb harci programot alkottak, mint a nagyüzemi munkástömegektől távolabb élő, a parasztság helyzetét csak saját személyükön keresztül ismerő parasztok.

Ez, a kor viszonyait, a forgalomból kieső falvak elmaradottságát tekintve, természetes is volt. Míg a munkáslakta területekkel gyakrabban érintkező paraszt alkalomszerűen tájékozódhatott az ipari munkásság helyzetéről, megismerhette törekvéseiket és harci szervezeteiket, addig az ipari központoktól távol eső falvak lakói, legtöbben írástudatlanok, csupán ösztönös rajongással kívántak földet és kívánták megváltoztatni sanyarú helyzetüket, de a változtatás lehetőségéről és annak mikéntjéről világos és célravezető elképzelésük nem volt.

Nézzük röviden — az összehasonlítás kedvéért — a századforduló ipari munkásságának szociális helyzetét.

A magyar munkásosztály anyagi és politikai körülményeit általában az alábbi adatok jellemzik a századforduló korában.

,,A munkaidő átlag 11—12 óra, de van 16, 18 sőt 19 órás is. Az átlagos napi kereset 50 krajcár és 1 frt. 50 kr között váltakozik... Magyarországon 160 000 munkás között 100 000 tanonc van. A tanoncokból 2—3 év múlva segédek lesznek, akik mint ilyenek munkát nem fognak kapni, miáltal a nyomort növelik.”

„Magyarországnak 18 millió lakosa közül 800 000 bírja a választói jogkiváltságot, a többiek jogtalanok, hazátlanok semmik se” — írja 1899-ben a szakszervezeti és pártkongresszusi jelentés. A munkásosztály anyagi helyzetét ezen országos szinten jellemző adatok maradéktalanul vonatkoztathatók a Pest megyei munkásság életkörülményeire is. A fővárosi és főváros környéki nagyüzemek munkásai jelentős mértékben a peremvárosok és a Budapestet környező falvak lakóiból kerültek ki. Ezeknek mintegy 60%-a szakképesítéssel nem rendelkező, segédmunkás volt, s mint ilyen, a legalacsonyabb munkabért kapta. Az egyébként is tűrhetetlenül hosszúra szabott munkaidőt a megyéből a fővárosba naponként bejáró munkások számára 2—3 órával növelte meg az utazás.

5