Szabó Alfréd (szerk.): Munkás- és szegényparaszt-mozgalmak Cegléden 1945-ig. Részletek a város politikatörténetéből (Cegléd, 1979)
IV. Cegléd a Tanácsköztársaság időszakában
puska- és gyalogsági tűz fogadta őket. A csoport ugyan ellentámadást kísérelt meg, de a kiépített és mélyen tagolt román állások ellen a támadás összeomlott. A hídon nem lehetett visszajönni, mert a hidat a román géppuskák erős tűz alatt tartották. A veszteség súlyos volt. A kudarc bántotta a II. zászlóalj katonáit, a sikertelenség és emberveszteség lehangolttá tette őket. Ezt látva a zászlóalj parancsnoksága a nap folyamán, a védőszakasz másik pontján újabb akciót engedélyezett. Ezt már jól előkészítették és sikerrel hajtották végre. A sikeres akcióról a „Népakarat” május 3-i keltezéssel így számolt be: „.. .Állandóan ők (a ceglédiek) az önként jelentkezők minden vállalkozásra, melyet a 30. vörösezred politikai biztosa, Horváth István személyesen vezet. Legutóbb május 1-én intéztek erőteljes támadást a románok ellen, akik Szentesen tartják állásaikat. Ekkor az ütközet alatt a II. zászlóalj egy nagyobb csapatrésze, mialatt a románok állandó tűzben voltak, hajón átment a túlsó partra. Ott a románok 4 vagon lőszert, igen sok ökröt, muníciót és gépfegyvert tartottak raktáron. Ezeket a ceglédi vörösök folytonos harc közben hajóra rakták és átszállították Csongrádra. A harcnak részünkről egy halottja és tíz sebesültje van.” Május hónap egészét és június első felét, a megmerevedett és álló front élete jellemezte, kisebb vállalkozások: fogolyejtés, át-átcsapás, szemlék, ellenőrzések. Több alkalommal meglátogatta a cegédi zászóaljat a „Népakarat” tudósítója, ki elismerő hangon írt a találkozásról és a katonákról. Meglátogatta a zászlóalj körletét Dovcsák népbiztos is, aki Nyújtó Ferenc szakaszparancsnoknak és Plutzer Márton vöröskatonának régi vasasszakszervezeti ismerőse volt. A zászlóalj nagy figyelemmel kísérte a győzelmes felvidéki harcok eseményeit, s amikor a harcosok június közepén arról értesültek, hogy részt vesznek azokban, lelkesedéssel és örömmel vették tudomásul. A ceglédiek részvétele a felvidéki harcokban A győztes miskolci csata után Landler Jenő, a III. hadtest parancsnoka javaslattal fordult a Hadsereg-főparancsnoksághoz. Javaslatában elemezte a Tanácsköztársaság katonai helyzetét és azt a következtetést vonta le, hogy a Vörös Hadsereggel feltétlenül ellentámadásba kell átmenni a keleti vagy az északi arcvonalon. A Forradalmi Kormányzótanács és a Vörös Hadsereg parancsnoksága alapjaiban elfogadta a tanácsot, és hozzálátott az északi hadjárat előkészítéséhez. Majd május 30-án a kora reggeli órákban, a Sajó és az Ipoly között megindult a Vörös Hadsereg támadása közel 250 km szélességű arcvonalon. Június 1-én Léva irányában is kiterjedt a támadás. 1919. június 14-én az I. hadtest parancsnoksága a 2. hadosztály 38. gyalogezredét a 30. gyalogezredet a csongrádi védővonalból visszavonta. A 38. ezredet Kecskemétre, a 30. gyalogezredet Kiskunfélegyházára vezényelték. Ez a rendelkezés a 30. gyalogezrednél a II. zászlóaljat, a ceglédi zászlóalj három századát és az Örkényből idevezényelt újoncszázadot érintette. A II. zászlóalj tiszai védővonalát a májusban alakult és június elején feltöltött I. zászlóalj vette át Malik József zászlóaljparancsnoksága alatt. A ceglédi zászlóalj három napot töltött Kiskunfélegyházán, feszerelését kiegészítették, s június 18-án vasúton elindultak az északi frontra. A II. zászlóalj első csoportja már 19-én megérkezett Párkánynána körzetébe, másnap, 20-án folytatta felvonulását Nagysalló—Barsendréd— Bajka és Alsóvárad vonalába. A zászlóalj második fele csak 20-án érkezett Párkánynánára, innen másnap Lévára indították. A zászlóalj két százada 21-én este átkelt a Garam folyón: Nagykálna, Garamlök és Felsőpél vonalában helyezkedett el. Június 23-án, a hadjárat utolsó 49
