Szabó Alfréd (szerk.): Munkás- és szegényparaszt-mozgalmak Cegléden 1945-ig. Részletek a város politikatörténetéből (Cegléd, 1979)

III. Az őszirózsás forradalom győzelmétől a Magyar Tanácsköztársaság kikiáltásáig

„Szerb testvéreink is szabadok” — írta Sárkány említett felhívásában; az általa használt jelző nem volt frázis, hanem híven fejezte ki az itteni lakosság emberséges gondoskodását. A kiszabadított szerbek hálásak voltak Cegléd forradalmi népének, képviseletükben Todorovics fel is szólalt. Beszédében éltette a magyar nép győztes forradalmát és háláját fejezte ki az irántuk tanúsított emberi szolidaritás miatt a ceglédi lakosságnak. Nemsokára haza is utaztak.

Az őszirózsás forradalomnak mintegy betetőzését jelentette a köztársaság kikiáltása.

Amikor pedig híre érkezett annak, hogy a köztársaság kikiáltására november 16-án kerül sor, Cegléden nagyarányú előkészületek történtek.

November 15. és 16. ünnepi izgalmak közepette telt el a városban. „Éljen a Magyar Köztársaság! Cegléd népe egyidejűleg szintén egy szívvel-lélekkel kiáltja: éljen a köztársaság!” — ilyen nagybetűs címfelirattal jelent meg november 15-én a „Czeglédi Újság.” November 16-án délelőtt a városban mindenütt leállt a munka. A dolgozók éltették a független magyar államot és az önállóságot, az idegen uralom megszűnését jelképező államformát: a köztársaságot. A november 16-i nagyszabású budapesti ünnepségen jelen volt Cegléd küldöttsége is. Ennek tagjai dr. Dobos Sándor, Beck Dezső, Urbán Pál, Horváth Illés, Antal Antal, Sárkány József és dr. Antal István voltak. Károlyi megkülönböztetett szeretettel fogadta őket. A megtiszteltetés jele volt, hogy a ceglédi küldöttek közvetlenül Károlyi Mihály mellett foglaltak helyet a díszemelvényen.

A köztársaság kikiáltását Cegléden a Nemzeti Tanács polgári többsége a forradalom befejeződésének tekintette. Jellemzően mutatja ezt november 16-án kiadott kiáltványa, amely helyesen hivatkozik a nagy átalakulás során eddig elért eredményekre, de ezután kijelenti: „Szabadság, népuralom, béke, föld. Ezt hozta a forradalom. Mindent elértünk, amit csak akartunk.” Ez nyilvánvaló illúzió volt.

Úgy látszik, egyáltalán nem számoltak a régi rend hívei részéről fenyegető ellenforradalom veszélyével. Ami pedig a kiáltványnak a földre vonatkozó megállapítását illeti, ez egyáltalán nem fedte a valóságot. Cegléd határában még egyáltalán nem kezdtek hozzá az ott levő nagybirtokok felosztásához. A földmunkások (Urbán Pál vezetésével) éppen ebben a kérdésben követeltek erélyesebb és határozottabb fellépést. „A föld azé, aki megműveli!” jelszóval. Sok jel mutatott arra, hogy szükség van a forradalom továbbvitelére.

Cegléd 1917 tavasza és 1918 ősze közötti fejlődése nem kizárólag helytörténet a szó szoros értelmében. Az itt lezajlott események között voltak olyanok, amelyek az egész ország figyelmét felkeltették. Ilyenek voltak Károlyi Mihály 1917. szeptemberi és 1918. szeptemberi megnyilatkozásai, valamint az 1918. augusztusi asszonytüntetés.

Sajnos, Cegléd munkásmozgalma az ország ipari vidékeihez képest nem volt eléggé erős. Ha számításba veszünk minden egyes ilyen megnyilvánulást, még akkor is arra a megállapításra kell jutnunk, hogy az itteni szociáldemokraták nem rendelkeztek olyan nagy tömegbefolyással, mint a függetlenségiek.

1917—1918 eseményei az őszirózsás forradalomhoz vezettek. Ez véget vetett a háborúknak, megszüntette a négy évszázados Habsburg-elnyomást és elindította hazánkat a demokratikus fejlődés útján. Az ország belső ellentmondásai azonban nem tették lehetővé, hogy a forradalom megálljon a (bármennyire is haladó) polgári demokrácia fokán. A fejlődés parancsoló szükségszerűsége volt, hogy szocialista forradalmi átalakulás következzék be. Ez 1919 tavaszán, a dicsőséges Tanácsköztársaság idején meg is történt. 1917—18 eseményei szerves előkészítését jelentették 1919-nek, a proletárdiktatúrának.

33