Szabó Alfréd (szerk.): Munkás- és szegényparaszt-mozgalmak Cegléden 1945-ig. Részletek a város politikatörténetéből (Cegléd, 1979)

II. Cegléd az első világháború idején

munkásgyűlés elmaradt. Helyette a helyi földmunkásság és munkásság közös összejövetelt tartott. Az itteni januári 19—21 közötti sztrájk részvevői is — akárcsak az egész ország munkásai — „békét, jogot és kenyeret” jelszóval vívták harcukat.

Alig két héttel a sztrájk után, Cegléden a földmunkások gyűlésére került sor. Sokszáz jelenlevő előtt Nyisztor György tartott előadást, melyben az adott politikai helyzetet elemezte. Élesen elítélte a népellenes háborút, és követelte annak haladéktalan beszüntetését, valamint a demokratikus szabadságjogok megadását. Szavai kifejezték a jelenlevők álláspontját. Aznap délután Nyisztor elutazott a közeli Monorra, ahol ugyanolyan tartalmú beszédet mondott. Megjegyzendő, hogy ez utóbbi községben fejlett szocialista mozgalom volt. A továbbiakban Cegléd és Monor földmunkásainak harca között komoly kapcsolat keletkezett. 1918 tavaszán több monori megmozduláson vettek részt ceglédiek is.

Hosszabb szervezési munka után elérkezett az ideje, hogy Cegléden ismét megalakuljon a Földmunkás Szakszervezet. A háborús évek hosszú tilalma után indulhatott meg újra a nagymúltú mozgalom. Érthető, hogy március 12-én a szervezet megalakulása valóságos ünnepe volt a helyi proletariátusnak. A szövetség helyi csoportjának zászlóbontásán több százan vettek részt. Urbán Pál beszédében a háború kérdésével foglalkozott, majd elítélte a reakció kormányának önkényeskedéseit. Szavai nagy lelkesedést keltettek a jelenlevők körében. A földmunkásszövetség csoportjának elnöke Csibra Gábor, jegyzője Balogh Sándor, bizalmija pedig Tóth András lett.

A felsorolt példák arról tanúskodnak, hogy az októberi forradalom után a ceglédi munkásmozgalom megélénkült. Meg kell jegyezni azonban, hogy a helyi szocalisták tömegbefolyása még akkor is csak a lakosság kis részére terjedt ki. (A város ipari elmaradottsága természetesen ebben döntően játszott közre.) A ceglédi Szociáldemokrata Párt 1917—18 telén és 1918 tavaszán — ami különösen komoly fogyatékosság volt — nem tudott politikai tüntetéseket szervezni. Így az április 22-i országos sztrájknak (mely a választójog jelszavával tört ki és számos helyen nagy megmozdulásokat eredményezett) Cegléden említésre méltó visszhangja nem volt. Május 1-ről — a hagyományoknak megfelelően — megemlékeztek ugyan a helyi munkások, sőt ünnepségükön itt is a béke mellett álltak ki (akárcsak az egész országban), tüntetésre azonban ezt az alkalmat sem tudták felhasználni.

Az említett hiányosságok ellenére azonban a ceglédi munkásmozgalom megélénkülése (bár nem változtatta a szociáldemokratákat döntő helyi politikai erővé) kedvező hatással volt a város életére. További harcra biztatta ez a ceglédi függetlenségieket. Ez a mozgalom ezekben a hónapokban is élénk tevékenységet fejtett ki. 1917. november 21-én választásra került sor Cegléden egy Pest megyei törvényhatósági bizottsági mandátumért. Erre a ceglédi függetlenségiek Károlyi Mihályt jelölték. Nagy tekintélyére való tekintettel a szavazás eredménye nem lehetett kétséges. November 21-én óriási többséggel meg is választották Károlyit Pest megye törvényhatósági bizottsági tagjává.

Cegléd lakossága örömmel köszöntötte az 1918. márciusban Breszt-Litovszkban megkötött békét, mely véget vetett a monarchia és Szovjet-Oroszország közötti hadiállapotnak. „A Béke hajnala virradt ránk” — az ilyen kommentárok jól fejezték ki a közhangulatot. A helyi lakosság az emberi együttérzés örömével vehette tudomásul, hogy az itt levő orosz hadifoglyok annyi évi raboskodás után — most végre hazamehetnek. A keleti fronton bekövetkezett béke azonban nem másította meg a monarchia urainak azt a szándékát, hogy más harctereken a háborút tovább folytassák. 1918. márciusától kezdve a sajtóra az eddiginél fokozottabb cenzúra nehezedett. Ez megfigyelhető volt Cegléden is.

23