Magyar László - Péter Aladár: 75 éves asztaltársaság. A ceglédi asztalitenisz története (1931 - 2006) (Cegléd, 2007)

A ceglédi asztalitenisz története (1931 - 2006)

Varga Ernő (1933-) a Ma­gyar Nemzeti Bank ceglédi fiókjának igaz­gatója volt. Ki­váló közgaz­dász és ban­ki vezető. Te­kintélyével és befolyásával nagy hasznára volt Cegléd és környéke gazdasági és kulturális fejlődésének a hatvanas évek végétől egészen a rendszer­­váltásig. Egy időben a MOATSZ el­nökségének tagja volt, és munkássá­ga alatt erősödött meg a CVSE férfi asztalitenisz csapata, és lett bronzér­mes az ETTU Kupában valamint többször az NB l-ben is. Kudelich Ferenc és Kudelich Géza előtt. A párosok versenyét a Farkas A., Kude­lich F. pár nyerte, míg a vegyes párost a Dr. Réthy, Tóth K. pár. A Balaton Bajnokságon Dr. Réthy a nyolc közé került. Megverte Szálin­gert, Frankot és Pétert, majd Klam­­pártól kapott ki a négy közé jutásért vívott találkozón. Az ifjúságiaknál Bod­rogi József a 3. helyen végzeff, ő az év legeredményesebb játékosa volt Ceg­léden. (1972-benaz ifjúsági magyar rang­listán a 4. volt.) Pozitívuma volt az év­nek az is, hogy négy ifjúsági aranyjel­vényes sportolója volt a klubnak, ami a megalapozottabb utánpótlás nevelés szakmai színvonalának volt köszönhető. 1973-ban teljesen új helyzet állt elő a csapat feljutásával. Az NB I régi álma volt a ceglédi asztalitenisz bará­tainak. A Varga Ernő elnök által irányí­tott szakosztályvezetőség mindenre kiterjedő koncepciót dolgozott ki. A feltételrendszer kiépítésével, a szak­mai elvárások is kialakításra kerültek.- Az NB l-es csapat elé a bennma­radást tűzték ki célul a legmagasabb osztályban.- Ki kellett építeni az utánpótlás kor­szerű kiválasztását és nevelését.- A szakmai munka hatékonyságá­nak emelése céljából áttértek a heti négy edzésre. Döntöttek arról, hogy az edzéseket a Vasutas Sportcsarnokban, a Flámán Kató iskola tornatermében és a ME­­DOSZ-ban tartják. A téli szünetben tehetségkutatót szerveztek. Öt asztalon 600 fiú és lány közül húsz fehefséget válaszfotfak ki. Cegléden lelkesedtek a sportbarátok, összefogás jelei mutatkoztak a siker mögött. Az év elején a Kelet Magyarország területi bajnokságán sikeresek voltak a ceglédi férfiak. I 81

Next

/
Thumbnails
Contents