Magyar László - Péter Aladár: 75 éves asztaltársaság. A ceglédi asztalitenisz története (1931 - 2006) (Cegléd, 2007)

A ceglédi asztalitenisz története (1931 - 2006)

Harczi bronz az Ifjúsági Európa-bajnokságon A fiatalok egyéni versenyein Harczi Zsolt volt ebben az évben is a fősze­replő, egymás után nyerte korosztálya versenyeit, de a felnőtt mezőnyben is ugrásszerűen javultak az eredményei. Budapest bajnokság: Ifjúsági fiú egyes: 1. Harczi Zsolt Ifjúsági fiú páros: 2. Harczi Zs., Varga S. (Postás) Kiemelt nemzetközi megmérette­tése volt Zsolt felkészülésének a linzi serdülő és ifjúsági Európa-bajnokság. Itt Harczi Zsolt élete legjobb után­pótlás eredményét érte el: bronzér­mes lett egyéniben! A csapat csak a 7. helyet tudta elérni. Az országos ifjúsági bajnokságon a párosok versenyében első helyen végzett a Harczi Zs., Varga S. (Postás) pár, míg a vegyes párosok között Harczi Zsolt Bátorfi Csillával a 2. helyet foglalta el. Az év végének eseményei közül kiemelkedett a felújított CVSE Sport­­csarnokának átadása. Az emeleti szint beépítésével négyszáz négyzet­­méteren felüli parkettás termet is avattak, ahol ettől a naptól (1984. de­cember 12.) kezdve, az ország egyik legszebb csarnokában, kilenc asz­talon edzhettek és versenyezhettek az asztaliteniszezők. Az avatóünnepség Harczi Zsolt egyesben a linzi Európa­­bajnokság bronzérmese (1984) befejező része volt a TTC Esslingen (NSZK) elleni VVK mérkőzés lejátszása. A ceglédiek hatalmas küzdelem­ben nyertek a jugoszláv világbajnok Surbekkel felálló vendégekkel szem­ben. CVSE - TTC Esslingen 5:4 Győzött: Péter Aladár és Bánlaki Zsolt (2-2), Harczi Zsolt (1) Péter Aladár 4:4-es állásnál, higgadt és látványos játékkal győzte le Auwer­­tert. Újság volt az ősz során, hogy a CVSE Chikán Istvánt, a korábbi élvonalbeli játékost szerződtette utánpótlás veze­tőedzőnek. A korábban Vásárvárosok Kupájá­nak elnevezése ettől az időtől fogva ETTU (Európai Asztalitenisz Unió) Kupa lett. Ennek a tradicionális kupasoro­zatnak a névadója eredetileg Nancy Evans úrhölgy volt (az Európai Asztali-

Next

/
Thumbnails
Contents