Lestyán Sándor: Az ismeretlen Táncsics - Budapest Székesfőváros várostörténeti monográfiái 16. (Budapest, 1945)

Előszó

versét: »Bucsuhangok Táncsics Mihályhoz. 1876 april 26«. A nyolcszakaszos versnek idézzük néhány sorát :

... Azért valál hát a munkás népnek Félszázadig apostola,

Hogy most a sors mint rokkantat tép meg,

Hány, vet dobál ide s tova,

Múltadért nincs ma elismerés,

És ha van az vajmi édes-kevés!...

Sorsa először Ceglédre »hányta, vetette, dobta«, ahol még egyszer felbukkan a »Fővárosunk« emléke. Táncsics — nagy szegénységükben, kegyelemkenyéren tengődve — elhatározta, hogy a ceglédi hetivásárokon saját könyveit fogja árulni. Meg is kapta az engedélyt a városkapitánytól. A városháza előtt, közvetlenül a kenyérárusok mellett »foglalta el állását«. A sok kenyérárus »lepedőfélét«, az író, aki a kenyérért árulta szomszédságukban könyveit, »ujságlapot« terített maga elé. Azon volt a portéka. »A vásárlás mindenfelől már nagyban s javában folyt; vitték is a sok csibét, kappant, ludat, pulykát, kenyeret, cipót, zöldséget, vitték a mindenféle ruhaneműt, szövetet, selymet, bársonyt«, de Táncsics árujára nem került a sor. Felesége oda-oda nézett hozzá, érdeklődött : elfogyott-e már a »portéka« s ne hozzon-e új nyaláb könyvet? Nem volt rá szükség. »Mikor láttam —- írja Táncsics az Életpályámban, — hogy a szellemi eledel, az égi manna után senki sem vágyakozik, még egyszer körültekintettem, nem integet-e valaki, hogy csak kissé várakozzam, mert éppen az én portékámból kiván vásárlást tenni, de egy lélek sem jelentkezett, tehát én is szedtem a sátorfámat (azaz, ha sátorom lett volna) és hazafelé indulva, elvittem árucikkemet. Útközben egy polgártárs szólitott meg, kinek egy példány »Fővárosunk«-at adtam el. Ez volt első s egyszersmind utolsó vevőm is. Ez a polgártárs ácsmester s becsületes nevén Józsa Ferencnek hivják«.

Három évig volt távol a fővárostól.

A vihar, mely életének hajóját kormányozta, nyolcvanéves korában visszavetette a sokat dobált utast Pestre.

Fáradt volt már nagyon.

Vejénél lakik, az Üllői-útón.23 Ezek az alkony utolsó pillanatai, de az éjszaka még öt esztendeig várat magára.

Táncsics Mihály 1884 június 28-án halt meg. Sírjánál Herman Ottó24 búcsúztatta. Nevéről előbb a X. kerületben, a »Gyárdűlő«ben (Népliget) neveztek el egy kiépítetlen utcát, mely 1894-ben beolvadt a Hungária-körútba. Ez a Táncsics-utca az Üllői-út és

80