Lestyán Sándor: Az ismeretlen Táncsics - Budapest Székesfőváros várostörténeti monográfiái 16. (Budapest, 1945)
Előszó
(kivéve a Calvin-tér rendezését) — az ő elévülhetetlen érdeme, akkor is, ha mostanáig agyonhallgatták. Menjünk át ezekután Táncsics gondolataival »a testvér főváros másik felére«, azaz Budára, onnan pedig Óbudára. Idézzük először a »Fővárosunk« fejezeteiből az idevonatkozó részeket: »Addig, míg a mostani vár tulajdonképeni állapotában fennáll, tulajdonképi terv és szabályszerű újraépítésről, szépítésről szó sem lehet. Mai időben, mikor a vontcsövű, messzehordó ágyúk fel vannak találva, e várnak csekély jelentősége van, mert a szomszéd hegyekből rövid idő alatt rombadönthető. De más szempontból tekintve e helyet, mely tulajdonképen nem is vár, hanem bástyával erősített népes város, s csak egy hétre való élelmiszerekkel sincsen ellátva, ha ellenség venné körül, minden eleségszállítást meggátolna, meddig tarthatná s védhetné magát? Mint vár, semmit sem jelent, ellenben, ha lerontatnék, a bástyafal aljáig lehordatva, a hely tökéletesen szabályozva, egyenlő szélességűvé terjesztve, oly tündérváros emelkedhetnék rajta, melynek párja a világon nem találtatnék. A lehordott földanyagból a mélyedéseket kitöltve, a dunapartot a császárfürdőtől a Gellérthegyig kiegyengetve, kellene szabályozni. A várhelyet egész hosszúdadságában, nemcsak gyalogok, hanem kocsik számára is körüljárható sétánnyal kellene körülvenni. Innét kiindulva lehetne az újraépítés tervszerű szabályozását kezdeni. A várban sok országos középület van, melyeknek majd egyike sem felel meg többé a szükségnek, közóhajtásnak éspedig már most sem, annál kevésbé jövőre ; azok céltalanokká váltak ; a vár jelen állapot ja mellett az említett középületek a célnak megfelelőleg soha át nem (változhatnak) alakíttathatnak. Ezek leromboltatása kisajátítási árt nem kíván ; a magán polgárok házai mind régiek, aprók, rozzantak, rendetlenül épülvék, céltalanok és nem sokat érnek, tehát valamennyinek kisajátítása rendkívül nagy összegre nem rúghat, ellenben a lehordott várhelyen a házhelyek oly mesés áron kelnének, (és kelnek is egykor), hogy a kisajátítási összegnek tetemes részét födöznék. . . Milyen legyen az újraépítés terve, annak elkészítését másokra, szakértőkre bízzuk ; de eleve kettőt javasolni bátorkodunk : egyike ez : a felséges magaslaton építendő várost középen keresztülvágó főutcának a Dunára néző végén egyfelől az országházat óhajtanok, avval szemben az utca másik sarkán lehetne a királyi lak... Szabályokra, tervre nem vonatkozva elmondunk némelyeket, mik a fővárosnak e budai részét önmagukban is rendkívül emelnék, sőt nagyszerűsítenék is, ilyenek volnának a következők : 36