Lestyán Sándor: Az ismeretlen Táncsics - Budapest Székesfőváros várostörténeti monográfiái 16. (Budapest, 1945)

Előszó

sávul. Pedig Táncsics Mihály többet érdemel ennél. Megérdemli, hogy végre úgy álljon előttünk, amilyen volt, erényeivel és hibáival, de — hamisítatlanul!

Ez a cél vezetett bennünket, amikor Táncsics Mihály »érdemes és tanulságos« életének olyan vonatkozásait kutattuk, melyek Budapest városépítési, városszépítési és városfejlesztési történetét gazdagítják. Az összegyűjtött adatokból megszületett az eddig ismeretlen Táncsics: a városreformer. Fakult, halványkörvonalú portréja új színekkel gazdagodik. Különös jelentősége van ennek ma, nemcsak a Táncsics-kultusz ápolása miatt, hanem azért is, mert az ő egykori városfejlesztési és városépítési problémái, (ha időközben még nem valósultak meg!) most kerülnek ismét napirendre, az újjáépítés keretében. Tanulmányunk gerince Táncsics »Fővárosunk« című, alig-alig ismert kis munkája, melyet börtönben írt, vaksága idején. E köré csoportosítottuk jórészt a Székesfővárosi Levéltárban felkutatott adatainkat. (A kutatómunkában dr. Kovács Lajos igazgató lelkesen sietett segítségünkre.) A tanulmányt kiegészítettük Táncsics Mihály budapesti házának történetével. Nem azért, mintha ez a ház (mely ma is úgy áll, ahogy megépítette) műemlékszámba menő nevezetesség volna, hanem azért, mert ez a ház Táncsics életpályájával szoros összefüggésben van, túl a kegyeleten s az emlékezésen. Magyar nyelvleckékkel kereste meg a telek és a rajtaálló viskó árát, itt írta legnevezetesebb munkáit, itt állította fel saját »nyomdáját«, itt élvezte 1848 március 15 után m szabadság legfelségesebb örömeit«, itt rejtőzködött 1849-től 1857-ig a pincében, innen hurcolták másodszor és harmadszor is börtönbe, itt építette fel a viskóból az emeletes házat, itt küzdött és szenvedett, itt volt boldog és boldogtalan. Ez a ház az ő vára, mely állandóan ostrom alatt állott, de ö nem adta. fél, nem kapitulált s bár tudta, hogy »szép jövőt egyénileg véve, amilyennél a halandó magát néha-néha kecsegteti« sosem várhat, ebben a házban dolgozni, küzdeni mégis szeretett, mert élt benne a hit, hogy nem dolgozik és nem küzd hiába.

Budapest, 1945 decemberben.

8