Fili Gabriella et al.: Látnivalók Pest megyében - Vendégváró (Miskolc, 2003)
A Pilis, a Visegrádi-hegység és a Szentendrei-sziget
helyen is megáll. A Luppa-sziget, a Duna-part és a környező dombok kedvelt üdülőhelyek. A község történelme az ásatások szerint a bronzkorig vezethető vissza. Egy ivóbögrének használt kocsiformájú tárgyat találtak a homokbányában, amely az egyik legrégibb kocsiábrázolás. A későbbi ásatások gazdag avarkori temetőt tártak fel. A Duna-parton római őrtornyok nyomai is láthatók. A török időkben a középkori falu elpusztult. Régi neve Kálóz, Kaláz volt és csak ebben az évszázadban lett Budakalász. 1690 után dél felől menekülő szerbek telepedtek le, őket a XVIII, században német telepesek követték. A szerbek, az 1700-as évek közepén, szép, barokk ortodox kőtemplomot építettek a falu főterén. Sok helyütt láthatók a régi szerb keresztek. A környékbeli dűlők is a régi szerb neveket őrzik. Az ortodox templom búcsúja Szent Anna napkor van. A katolikus németek adakozásából épült római katolikus templomot 1907-ben szentelték fel. Búcsúnapja: a Szent Kereszt Felmagasztalásának napja (szeptember 14.). 1946-ban a németek nagy részét, ezernél több személyt kitelepítettek, akik ma Backnang környékén élnek. Az öreg falu régi utcái megkapó képet mutatnak a kicsi telkeken épült parasztportákkal. A szép fekvésnek, a jó levegőnek és a főváros közelségének köszönhetően a lakossága gyorsan nő (1996-ban 9 ezer fő). Közműhálózata (gáz, víz, elektromos, telefon) kiterjedt, csatornahálózata épülőben. Kulturális életének központja az 1996-ban átadott Faluház. Híres néptánc együttesei: a Lenvilág Gyermektáncegyüttes és a Kalász Együttes. Nevezetes esemény a Juniális és Búcsú június elején és az augusztus 20-i ünnepségek. Szent István napján ünnepli évfordulóját az 1925-ben alapított Szentistvántelep nevű hangulatos cseresznyefákkal borított településrész. A környék kedvelt kirándulóhelyei: a kőbánya, Nagy-Kevély, Kevélynyereg és a Mackóbarlang. Éttermei: - Luppa Csárda (Dunasétány), Csülök Csárda (OMSZKI-tó), Kalászkert Étkezde (Felsőuár u.) Kampari Pizzéria (Budai út 47.) Country Kocsma (József A. u. 1.) - és cukrászdái - Cuki Presszó (Budai út 39.), Krepárt Cukrászda (Petőfi tér) - A főtéren álló barokk várják a vendégeket. görögkeleti templom