Kürti Béla: Iskolán kívüli művelődés Cegléden (1867-től napjainkig) (Cegléd, 2000)
Művelődési intézményeink
akik valóban „a nemzet napszámosai” voltak: Amaczy Mária (Kistelek 1939-1948), özv. Bogár Jánosné sz. Németh Gizella (Homokpuszta 1906-1907, Kámán 1907-1942), Erdős Péter (Márta dűlő 1926-1929, Kecskéscsárda 1929-1948), Gáspár Lászlóné sz. Thúry Mária (Szűcstelep 1919-1948), Géczy Jánosné sz. Egry Mária (Kecskéscsárda 1935, Kappanhalom 1935-1942, Kenderföldek 1942-1949), Hitter Ferenc (Czárák dűlő 1911-1944), Józsa Ferencné sz. Bayer Margit (Körösi út 1938-1944), Mayer Pétemé sz. Tóth Janka (Kenderföldek 1929-1945), Németh László (Kistelek 1919-1937), Németh Lászlóné sz. Kónya Mária (Kistelek 1925-1938), dr. Miklóssy Kálmánná sz. Tomyay Teréz (Czárák dűlő 1925- 1926, Kistelek 1926-1929, Gerjetelep 1929-1945), dr. Pataky Benjáminné sz. Horgos Júlia (Czárák dűlő 1941-1948), Stöckl Nándor (Czárák dűlő 1923-1924, Lendér dűlő 1924- 1941), Szíjj Ferenc (Kappanhalom 1924-1944), Sztanyik Jánosné sz. Kovács Erzsébet (Csemő 1932-1945), Tóth Antal (Budai út 1930-1941), Újváriné sz. Bogár Gizella (Márta dűlő 1924-1925, Budai út 1925-1942), Zsákovits Ferenc (Zöldhalom 1922-1948), Zsánkovits Ferencné sz. Fribort Emilia (Zöldhalom 1922-1948).63 Ezekről a pedagógusokról jogosan írták le a következő elismerő sorokat: „Az oroszlánrészét a népművelési munkának úgy a múltban, mint a jelenben, a tanítóság végzi, amely értelmiségi csoport aránylag a legszegényebb viszonyok között él. Ők a legelmaradottabb magyar néprétegek gyámolítói, apostolai. A tanítóság küzdelme tiszteletreméltó, különösen a szegényes viszonyok között küzdő helyeken, ahol a rögtönzött színpad és iskolapadokra fektetett kamra- és mellékhelyiségek ajtajából készül, s ahol a kis petróleum lámpa a terem zsúfoltsága miatt alig pislákol.”64 Az 1930-as években a népművelés súlypontja Cegléden egyértelműleg a tanyákra tevődött át. Hogy itt milyen eredményes munka folyt, bizonyítja az a tény is, hogy 1939-ben a megye ide hívta össze a környék népművelőit tapasztalatcserére. Mintegy félszáz népművelőjött össze február 4-5-re Ceglédre. Első nap a Kultúrházban folyó Anyák Iskoláját tekintették meg, majd meglátogatták a Református Gyülekezeti Házban folyó kézimunkatanfolyamot. Másnap három csoportra oszlottak: az egyik ismeretterjesztő előadást hallgatott meg Kenderföldeken, kosárfonó tanfolyamot tekintett meg a Kámáni iskolában, bábszínházát Kecskéscsárdán. A második csoport Csemőben a szövést tanulmányozta, Zöldhalomban előadást hallgatott meg, Gerjében pedig az analfabéták oktatását figyelte meg. A harmadik csoport a Körösi úton, az Újvárosi iskolában és a Széchenyi Körben tanulmányozta a népművelő munkát.65 Én - e mű szerzője - 1939 őszén kapcsolódtam be a népművelő munkába. Ekkor kerültem Ceglédre mint kezdő tanár az egykori Áll. Polgári Fiúiskolába. Mint lelkes magyartörténelem szakost néhány hét múlva már be is ajánlottak Velkey Jánosnak, a helyi népművelési előadónak, s már jött is értem a város kocsija. Első alkalommal a kenderföldi iskolába vitt ki, ahol vasárnap délután Mayer Pétemé tanítónő fogadott. Első szereplésemre még ma is emlékezem, mert szokatlan izgalom fogott el, amikor megláttam a „közönséget”: a zsúfolt tanteremben ott szorongott a környék apra-nagyja s én azonnal megláttam, hogy itt nehezebb lesz előadni, mint a katedrán. Úgy kellett ugyanis beszélnem, hogy a 6- 8 éves kisgyerekek és a 60-70 éves öregek egyaránt megértsék és élvezzék. Mécs Lászlóról tartottam előadást kevés szöveggel és sok vers bemutatásával. Boldogan éreztem egyegy vers után, hogy értik és érzik, miféle „kirándulás maradt el az aprócska magyarok55
