Kürti Béla: Iskolán kívüli művelődés Cegléden (1867-től napjainkig) (Cegléd, 2000)
Társadalmi egyesületeink közművelődési tevékenysége
közönség a komoly irodalomra, az emberek ízlésének jobban megfelelt a népszínmű. Mégis a könyvtárak mellett ezek a népszínművek terjesztették a századforduló évtizedeiben a magyar irodalmat! Helyi lapjaink híradásai szerint a legjobb népszínművek szerepeltek a ceglédi műkedvelők műsorán: Abonyi Lajostól, Szigligeti Edétől, Csepreghy Ferenctől, tehát ebben a műfajban a legjobb szerzőktől. Ha mai szemmel túl érzelmesnek, romantikusnak tartjuk is ezeket a darabokat, nem szabad felejtenünk, hogy abban az időben ez országos divat volt, hivatalos színházaink is játszottak népszínműveket. Sőt! Abonyi Lajos Betyár kendője c. darabjában maga Blaha Lujza, a „nemzet csalogánya” játszotta a főszerepet. Számos népdal így vált közkinccsé, nem egyet közülük máig is énekelünk. Legtöbb egyesületünk egy-egy darab bemutatásához újra meg újra szervezett színjátszó csoportot. Az Iparos Ifjak Önképző Egylete tovább lépett: állandó színjátszó csoportot hozott létre. így több darabot tudtak színre hozni, és a gyakorlott gárdával színvonalasabbak lettek az előadások. A műkedvelő előadások jobban érdekelték a ceglédieket, mint a hivatásos színészek bemutatói, mert a helybeli szereplőket ismerték, sokan voltak kíváncsiak a fellépésükre. Ezek az előadások komoly összetartó erőt jelentettek a tagok számára, felszínre hozták a tehetségeket, és nagy szolgálatot tettek a magyar irodalom, a népdal és népzene megismertetésében. A leggyengébb színdarab megtekintése is sokkal értékesebb művelődési alkalom volt, mint az annyira elterjedt kártyázás. Irodalmi nevelés terén egyleteink legtöbbet könyvtáraik révén használtak a közösségnek. Cegléden nem sikerült egységes népkönyvtárat létrehozni, a ceglédiek apraja-nagyja 1924-ig az egyleti könyvtárakból hordta ki az olvasnivalót. 1924-ben ugyan megnyílt a Városi Könyvtár, de az egyleti könyvtárak szerepe egészen a II. világháborúig megmarad. A kiegyezés előtti időkben a ceglédi nép a biblián és a kalendáriumon nőtt fel, s hogy az egykori jobbágyok utódai olvasó emberekké váltak, elsősorban egyleteinknek köszönhető. Minden egylet, még a legszegényebb is, rendelkezett saját könyvtárral. Az egyleti helyiségben olvashatták a legnépszerűbb napilapokat, folyóiratokat, itt kölcsönözhették ki a könyveket a könyvtárostól. A kikölcsönzés szigorú szabályok szerint történt. Az érdekesebb regények, útleírások kézről kézre jártak, mert a tagok találkozásaik alkalmával elmondták egymásnak olvasmányélményüket, kicserélték véleményüket. Egyleti könyvtáraink - a Kaszinó kivételével - elsősorban könnyű szórakoztató műveket gyűjtöttek össze, de kisebb számban tartalmaztak magyar és világirodalmi klasszikusokat is. Minden gyengeségük ellenére, az ezekből a könyvtárakból kikölcsönzött könyvek alakították a város irodalmi ízlését, sok értékes szellemi ismeretet közvetítettek, a szerény elemi iskolai alapot ezek könyvek mélyítették el, bővítették ki a felnőtt korban. Sajnos ezek a megállapítások viszonylag szűk rétegre vonatkoznak. A földműveléssel foglalkozó gazdálkodó réteg, tehát a lakosság többsége, alig vett kezében a biblián és kalendáriumon túl másfajta könyvet. Jogosan panaszolják helyi lapjaink: „Kétségbeejtő még a gondolata is annak, hogy a műveltség hazánkban oly szűk korlátok között él, hogy a magyar irodalom és tudomány, melyekért a magyar nemzet annyit áldozott, az ország 15 millió embere részére nem létezik. Kis nép vagyunk. Régen megmondatott, lételünk függ attól, hogy tudunk-e műveltségben, előrehaladásban lépést tartani a nyugat népeivel.”4 A Kaszinó értelmisége, az Iparos Ifjúság Önképző Körének fiataljai szorgalmasan olvastak, de a zsellér, a napszámos s a gazdálkodók többsége nehezen volt rávehető a könyvit
