Kürti Béla: Ceglédi sporttörténeti kronológia (Cegléd, 2009)

Sportéletünk a II. világháború után

SPORTÉLETÜNK A II. VILÁGHÁBORÚ UTÁN 1948. március 14-én született Cegléden Pásztor István sportvezető. Diák korában labdarúgással és kézilabdával foglalkozott. Sportvezetői pályá­ját a KISZ-ben kezdte. Folytatta a KÖZGÉP SE-nél, ahol 1974-től 1976-ig a kézilabda szakosztály vezetője, 1976-tól 1977-ig az egyesület elnöke. 1977-től járási-városi sportfelügyelő. Köz­ben sportvezetői és kézilabda szakedzői képesítést szerzett a Testnevelési Főiskolán. 1989-tól testnevelő tanár Nyársapáton 1993-ig, amikor a Városi Önkormányzat Humán Irodáján lett sportelőadó. 2008-ban vonult nyugdíjba. Egy időben ezzel „Cegléd Város Sportjáért Díj" kitüntetésben részesült. Munkás­ságáért a Sportérdemrend bronz fokozatával tüntették ki. 1948-ban a CVSE megrendezte Cegléden a magyar szabadságharc cen­tenáriumi évében az első „népi asztalitenisz bajnokságot". Százhatvan ceglédi vett részt ezen a versenyen. 1948. április 11-én született Budafokon Czigány Károly vízilabdázó. 1958-ban kezdte pályáját a BVSC-ben. 1966-tól mára felnőtt csapat tagja, 1977-től a kapitánya. Ebben az évben megnyerik a Vasutas Eu­­rópa-bajnokságot. 1970-től edzőként is működik. Tanítványai közül többen bekerültek az ifjúsági és a felnőtt válogatottba. Az ifjúsági válogatottnak szövetségi edzője néhány évig. Mun­­kásságáért elnyerte a„Kiváló nevelő"címet. A BVSC örökös tisz­teletbeli tagjává választották. 1981-ben a CVSE vezetőségének hívására Ceglédre költözött. Főleg az utánpótlás nevelésének területén ért el szép eredményeket. Gyermekei is a vízipóló szerelmesei, fiai, ifj. Czigány Károly már bekerült az„Év csapata" keretbe. Kisebbik lánya Dóra a korosztályos válogatott tagja. 1948. május 23-án született Szolnokon Kisfaludi István. Tagja az 1977-ben az OB ll-be feljutó vízilabda csapatnak. A versenyzést befejezve fotóriporterként működik. 1980 óta tagja a Sporttörténeti Bi­zottságnak. A Ceglédi Sportmúzeumban sok felvétel és fotó­másolat az ő munkáját dicséri. 1948-ban Serfőző Ferenc a CVSE atlétája - később birkózója - diszkosz­vetésben vasutas országos bajnokságot nyert. 1948-ban a Ceglédi Kossuth SE labdarúgócsapata megnyerte a KÖLASZ I. o. bajnokságot és feljutott az NB lll-ba. 1948-ban Cegléden rendezték meg a Vasutas Országos Birkózó Bajnok­ságot. Cegléd nyerte meg a versenyt a következő csapattal: Kenéz, Balogh, Gál, Vasvári, Bállá, Soltész. 55

Next

/
Thumbnails
Contents