Kürti Béla: Ceglédi sporttörténeti kronológia (Cegléd, 2009)

Sportéletünk a II. világháború után

CEGLÉDI SPORTTÖRTÉNETI KRONOLÓGIA 2004 októberében 2004 őszén 2005. február 11-én 2005. március 17-i 2005. március 25-én 2005. március pa-bajnokságon az ötödik helyen végzett. Magyar László, a Kossuth Gimnázium testnevelő tanára el­nyerte a Nagyatádon rendezett triatlon versenyen a „Vas­ember" címet. Ezért a címért 3800 métert úszott, 180 km-t kerékpározott, végül 42 km-t futott. a CVSE tenisz csapata III. helyen végzett a Nemzeti Bajnokság III. osztályában. A Petróczi Béla szakosztályvezető irányításá­val dolgozó teniszezők közül a legjobb játékosok: dr. Pintér Tamás 10, Petróczi Béla 9, Tóth Gábor 8, Szalai Tibor 6 és Ta­kács Sándor 5 győzelemmel járultak hozzá a bronzérem meg­szerzéséhez. meghalt Tószegi Miklós a Sporttörténeti Bizottság elnöke. Az általa ellátott feladatokkal, így a Sporttörténeti Alapítvány kuratóriumi elnöki tisztségének ellátásával is Magyar Lászlót bízták meg. számában érdekes eseményről számol be a Kék Újság. A ma­gyar padlóhoki válogatott diák olimpiai bajnokságot nyert. A győztes válogatottnak négy ceglédi tagja volt: Budai Ferenc, Bódi Tamás, Gyarmati László és Király Bence. Mindannyian a Losontzi István Általános Iskola tanulói. a III. Ceglédi Sportgálán „Cegléd Város Sportjáért Díj" kitünte­tésben részesült G. Bíró Albert, a CVSE asztalitenisz csapatának korábbi játékosa, majd később az utánpótlás edzője. Ugyancsak ezt a kitüntetést kapta Paál Attila egykori vízilabdaedző, aki a csapatot felvezette az OB l/B osztályba. „2004 legjobb csapata" kitüntetést a CVSE NB l-es asztalitenisz csapat nyerte el (Iván Csaba, Mercz Gábor, Molnár Csaba, Pengő Gábor).„Az év legjobb sportolója" díjat Bíró Norbert, a CVSE judósa nyerte, aki a 2004 évi paralimpiai játékokon bronzérmet szerzett. „2004 legjobb edzője" a CVSE birkózó edzője, Pap Ferenc lett, akinek tanítvá­nyai számos országos bajnokságot nyertek a serdülő, ifjúsági és diákolimpiái versenyeken. „Az év legjobb utánpótlás sportolója" címet Móricz Alexandra és Hűvös Zsolt kapták. Móricz a CVSE fitness versenyzője, aki magyar bajnokságot, Hűvös a CVSE teké­­zője, serdülő világbajnokságot nyert 2004-ben. A„Jó tanuló - Jó sportoló" díjat a Kossuth Gimnázium két tanulója: Mester Dániel cselgáncsozó és Janovszki Helga cselgáncsozó kapta, harmadik hetében LőrinczTamás, a CVSE junior korú birkózó-132

Next

/
Thumbnails
Contents