Kürti Béla: Írók és költők vallomása Ceglédről. (Irodalmi olvasókönyv) (Cegléd, 1998)
II. Magyar klasszikusok a ceglédi mindennapok történetéből
ségre vezetett el. Ő az a felséges úr, aki minden hozzá közeledő, benne bízó, vele társalkodó embernek napnál világosabbá teszi, hogy e gyülekezet legfőbb feladata az, hogy Krisztus teste épüljön meg benne. Akár szép, akár nem szép egy templom, Ő ihleti az igehirdetést, hogy csakugyan az evangéliumot hirdesse. Ő ragadja meg a megfáradottakat és megterheltetteket, hogy templomon belül és templomon kívül Őhozzá menjenek és tőle vegyenek nyugodalmat az őleikeiknek. Ó tud az atyafiak között olyan kapcsolatot létesíteni, amely valósággá teszi a szeretet királyi törvényét, s már itt e földön az engedelmességnek, a segítésnek, örömszerzésnek, háládatosságnak olyan gyümölcseit termi meg, amelyiktől isteni szépséget és örökkévaló békességet nyer a múlandó földi élet. Azért neki ajánljuk föl ezt a templomot, s ezt csak úgy, ha magunkat, önön szívünket neki ajánljuk fel. Lakozzék Ő az ő Igéjével ebben a szent sátorban, s ez az Ige legyen nappal a fényes felhő, sötétségben a tűzoszlop, amelyben népét vezérlő Istenünk pusztai vándorlásunk kanyarodóin megjelenik." Cegléd, 1938. ÉLETRAJZ: Bánffyhunyadon született 1882. szeptember 29-én, meghalt Budapesten 1975. augusztus 6-án. Egyetemi tanulmányait Kolozsváron és Berlinben végezte. 1921 óta a Dunamelléki Református Egyházkerület püspöke, kiváló hitszónok és egyházi író. Tagja volt a Tudományos akadémiának és a Kisfaludy Társaságnak, szerkesztője a Protestáns Szemlének. Beszédeinek gyűjteménye több vaskos kötetben jelent meg 1938- ban. Faludy György A sok megpróbáltatáson átment költő megdöbbentő képet fest a II. világháború utáni elpusztított Magyarországról, érintve Ceglédet is. SZOLNOK FELÉ, HATVAN FELÉ Az országutak oldalán kivágták végig a jegenyéket. A régi árnyék itt akkor sem vár rám, ha hetven évet élek. Két jóbarát címére emlékeztem Berényben s Szentmártonban. Eljönnek még, biztattak, de senki sem tudta, hogy és honnan. 48 Hatvan körül három napig keringtünk, hogy Vak Bottyán sírjára