Kürti Béla: Írók és költők vallomása Ceglédről. (Irodalmi olvasókönyv) (Cegléd, 1998)

I. Két meghatározó történelmi élmény

Két nap múlva készen álltak a védsáncok Buda alatt a Gellért tövében. A főváros utcáin öreg urak; gavallérok csákánnyal, ásóval vállaikon, úri hölgyek, kisasszonyok földhordó kosárral kezeikben siettek a sáncvetéshez, mint ahogy jármk-kelnek most sétabottal, mpernyővel a Dum-parti corsora, valami híres zongorász déli hangversenyére.

Oh az is nagy zongoraverseny volt, amire akkor siettünk. Egyes accordjait már hallottuk is - távoli ágyudördülésben.

És ott hányták a sáncot Buda alatt urak és mesterlegények, tanult ifjak s ősz principálisaik, finom hölgyek és szolgálók, papok és zsidók, ministerek és radikálok, jobb és baloldali követek, egymásnak adván kézről kézre a földdel tölt kosarat; ily szép "láncot" is régen láthatott a világ!

Azonban a hírek rémei még egyre nőttek; a Jellasich ellen küldött hadsereg vezére, egy mgy magyar históriai név viselője kijelenté, hogy ő nem vezeti a császári zászlók ellen a háromszínű zászlókat. - Váljon a közkatonák hívebbek lesznek-e a haza trikolórjához;

E kérdés volt a legrémesebb kísértete minden éjszakának. E rém nem engedé nyugodni Kossuthot. September 24-én megbízást kért az ideiglenes kormánytól, hogy egy nagy eszméjét létesítse: - fegyverbe állítani az egész magyar nemzet minden férfiját! Óriási gondolat volt: néhány napra megállítani a közélet minden munkáját az országban, elhagyni minden házat, bezárni minden boltot, és a nemzet összes tömegével agyonnyomni az ellenfélt. Hogy minő sikere volt az eszmének, azt a dunántúli események igazolták, s hol a népfelkelés egy egész tízezer főnyi fegyveres ágyústábort hadifogollyá tett. Én azonban a Dunán innen s a Tiszántúl történteket akarom vázolni.

Kossuth September 24-iki nyilatkozatában felhívá azokat, kik őt küldetésében követni akarják, a csatlakozásra. Úgy hiszem: tízen voltunk, kik őt e felhívásra követtük: mindannyi nevére nem emlékezem: azok közt volt Rákóczy János, Egressy Gábor, Vörös Antal, Csernátony, Lopresti Árpád, a saját toborzású huszárezred egyenruhájában. Puska és kard volt fegyverzetünk.

Délután indultunk mega vasúton; a czeglédi állomáson véletlenül találkoztunk a Földváryféle önkéntes csapat utóhadával, melynek szolgálati ideje lejárván, hazafelé térőben volt. Az aldunai harctérről jöttek, harctépettek voltak, de harcedzettek. Kossuthnak egy percbe került megfordítani a hazatérő csapat irányát, ily időben pihenni ki menne? A derék hadfiak elfeledték fáradalmaikat s a még fárasztóbb keserűséget; vállukra vették a lábhoz tett fegyvert s követték a szónokot, kit Ceglédre már háromszáz csatapróbált bajnok kísért.

A hír villáma járt mindenütt előtte.

Cegléd vásárterén már egy felzúgó tenger várt reá, férfifők tengere, melyet hullámmá paskoltakfel szavai, mint ahogy játszik a zivatar a tengerrel.

Kerek fekete kalapot viselt, hátralengő fekete tollal, viselete egyszerű volt, mint mindig.

Hanem mikor szólt, óh akkor bíbor és arany volt rajta minden. Úgy árasztani maga körül a fényt soha szónok nem tudta, mint ő. És soha őt magát úgy szónokolni nem hallottam, mint e napok alatt. Sohasem ugyanazon beszédet, amit itt vagy amott mondott, mindig mást, mindig olyant, mit a belső hév sugallt ajkaira. A nép sírt, mint ahogy sírnak az oroszlányok.

De hisz azok nem is voltak minden csendes kor szülöttének meghallani való szavak:

"Eljöttem, hogy megkérdezzem a magyar nemzettől, hogy igaz-e hát, hogy meg akar halni gyalázatosán, vagy élni akar dicsőségesem."

És az átok, mit végül mondott azon népre, mely hazáját elhagyná veszni, lehet-e annak szavait valaha elfeledni:

“Az Isten el fogja e népet átkozni, hogy a levegő méreggé váljék, mikor beszíja; hogy kezei alatt a termőföld ne teremjen mást, mint hitvány kórót; - hogy a forrásvíz bűzhödjék meg, midőn ajkához viszi; hogy bujdossák hontalanul a föld hátán, hiába kérve az alamizsna kenye-17

S1 K ö I\S V w vv I