Kürti Béla: Fejezetek a ceglédi sport múltjából (1884 - 1984) (Cegléd, 1984)

Cegléd sportélete a két világháború között

Alig zajlott le március 3-án az alakuló közgyűlés, egy hét múlva már össze is állt a labdarúgó-csapat, mely egy hónap múlva már pályáia lépett, hogy ba­rátságos mérkőzéseken készüljön föl a bajnoki idényre. Az alakuló ülés jegyzőkönyve szerint a szakosztály vezetője Jenőfi István, intézői Gámán József és Zsengellér István. A csapat szakmai irányítója Virág Ferenc, a felszabadulás utáni évek kitűnő NB I-es játékvezetője.11 Az új csapat április 21-én játszotta bemutatkozó mérkőzését Albertirsán a következő összeállításban: Nagy—Erdei, Ócsai—Halmi, Gór, Holéczi— Vasas, Szekér, Agfy, Bujáki, Katona. Az eredmény 5 :4 volt a házigazdák javára. Második meccsét azonban már a fiatal Vasutas nyerte Örkény ellen 4 : 3 arányban. Több vidéki előkészületi mérkőzés után pünkösd vasárnapján mu­tatkoztak be a hazai közönségnek, amikor 1 : 1 arányú döntetlent játszottak a CISE csapatával. Az első bajnoki szezon végén a KÖLASZ II. osztályában az 5. helyen vég­zett az újonc vasutas gárda. 1936-ban azonban már megnyerték a II. o. bajnok­ságot a következő csapattal: Nagy—Erdei, Holéczi—Agfy, Nagy, Ecseri— Katona, Bujáki, Kovács, Juhász I., Juhász II. A korabeli lapok különösen Holéczit dicsérik. Nagy hátránya volt a Vasutas csapatnak, hogy legtöbbször vasárnap délelőtt kellett lejátszania mérkőzéseit, mert a délutáni időt a MOVE tartotta fenn magának. A szurkolók tábora azonban így is kialakult és a KÖLASZ I. o-ban is jól megállták helyüket az újoncok. 1938-ban elvesztette a szakosztály fáradhatatlan intézőjét, Gámán József MAV-tisztet, aki a fővárosba költözött. De támadtak helyén új lelkes vezetők: Semsey Lajos, Halmágyi Győző, Fehérvári Dezső a MÁV-állomás sportszerető tisztjei. Az 1940-es években került a labdarúgó-csapat élére Kovács István, akit mindmáig a legodaadóbb sportvezetők között emlegetnek a városban. A Vasutas 1942-ben bejutott a Nemzeti Bajnokság III. osztályába. Szembe­került egymással a két rivális, a MOVE és a Vasutas. Az első találkozón a MOVE győzött 3 : 2 arányban. A MOVE-ból Gerle, a Vasutasból Bölcső „csillogott” a tudósítások szerint. A Vasutas gárdájából kiemelkedett ezekben az években Gyér Károly, akit az NB III legjobb kapusánál tartottak. A véde­lemben Oldal és Bujáki, a fedezetsorban a csupaszív Csernák, a csatársorban Fehérvári, Vass, Marton és Bölcső. A csapat ügyeinek intézésében Kovács István kitűnő segítőtársra talált Nagy Józsefben, a vasutasok első kapusában, aki az aktív sportolást befejezve, bekapcsolódott a vezetőség munkájába. 41 41. CVSE Közgyűlési jegyzőkönyvek 1935—39. 68

Next

/
Thumbnails
Contents